Mielőtt az említett témába belevágnék, fontos megjegyezni, hogy a mostani események közvetlen következményei a 2008-as összeomlásnak – mondja János Zsolt, a tanácsadó cég ügyvezetője. Akartuk, sőt eltűrtük az elodázást, nehogy kénytelenek legyünk bevallani, leírni az akkori drasztikus veszteségeket. 2008 óta történtek a háttérben további lényeges változások. Ezek hatásait csak a következő évtizedekben tapasztaljuk majd – mondja.

János Zsolt szerint feltételezhető, hogy a görög dráma inkább csak átmenetileg a múlté – mellesleg, jegyzi meg – ez az ideiglenes rendezés is vagy 100 milliárd euróba kerül. Amúgy pedig Tsipras egyelőre inkább csak harcol a reformokért. Csak remélni lehet, hogy a görgök a kilátástalanság nyomására végre az évtizedek óta elengedhetetlen reformok mellett döntenek.

János Zsolt számára egyáltalán nem világos, hogy a most tervezett 3. segélycsomag átmegy-e egyes országok parlamentjein. Vannak tehát kérdőjelek, s ezek magyarázzák a részvénypiacok viszonylag mérsékelt reakcióját.

Osztrák párhuzam
Az osztrákok számára a görög történet mintegy a karintiai problémák visszatükröződése globális színtéren. Ha az elmúlt hetek érvelését tekintjük, akkor azt látjuk, hogy Karintia ugyanazzal az indoklással próbálta kihúzni magát a Hypo miatti felelősség alól, mint a görög politikusok. Karintiában is könnyedén hozzászoktak az emberek a politika ajándékaihoz és soha nem kérdezték, honnan van erre pénz? A válságmegoldás európai modellje az elodázás és a remény, hogy a helyzet későbbi javulása megkönnyíti a veszteségek elviselését. Azt éljük meg, hogy – leegyszerűsítve – továbbműködik a LEHMAN modell. Vagyis, látható veszteségeket kellene elkönyvelni, tehát veszteséget elfogadni, de ezt nem tesszük meg, a választókat védve, hanem bevásárlási értéken tovább is a mérlegekben hagyjuk, holott a tényleges piaci érték aktuálisan nulla lenne.

Mire jó ez az egész? Egyszerű – mondja János Zsolt: így tovább lehet adni a várható veszteségeket, persze anékül, hogy ez nyilvános lenne, és ezzel a leírásuk már egy másik mérlegbe kerül. Amíg ezt intézmények teszik, addig mehet a játék. Tragikussá akkor válik, ha ezek a „bűzbombák” privát ügyfeleknél landolnak, hiszen nekik nem áll rendelkezésükre mérleg, ahol a számokat szépíteni lehet... Hogyan landolnak ezek a rossz hitelek – amelyekkel a európai bankok és biztosítók tele vannak – magánügyfeleknél? Például életbiztosításoknál, amelyek konzervatív termékként a hozamot hajszolva ilyen csomagolatlan kötvényeket vásárolnak... Valamikor azonban eljön a fizetés napja.

Átütemezésre már nincs lehetőség. És akkor érkeznek a”meglepetésszerű levelek”, mint mostanában Ausztriában az ERGO biztosítótársaságtól, azzal a tartalommal, hogy a Volksbanktól, Ciprustól, Görögországtól, a Hypotól stb megvásárolt kötvények semmit nem érnek. Intézményes téren a párhuzamos történet Görögország esedékes fizetése az EKB-nak és az IMF-nek. Görögország áthidaló kölcsönt kapott, hogy fizetni tudjon. Hitelt, amit újabb hitelből fizet. A hitelezőnek mindegy, neki az a fontos, hogy a pénzét visszakapja. Ezt szeretnék a kisbefektetők is. De náluk ez nem így működik...

Összefoglalva: a magánbefektetőnek meg kell értenie, hogy az intézményi adósságot mindaddig saját körben finanszírozzák, amíg minden különösebb ellenállás nélkül a magánbefektető portfóliójába nem kerül át...

A pénzérték időzített bomba
Ha mindezt megértjük, akkor itt az ideje, hogy fontos intézkedéseket hozzunk a magán portfóliónkban. Kitartok amellett – mondja János Zsolt – hogy a görög gazdaságnak nehezebb dolga van az Euró-szövetségben, mint saját nemzeti valutával. Ezt látjuk a magyar piacon is, ahol a forint 2008 óta folyamatos leértékelés révén előnyökhöz jutott A leértékelés még erősebb lehetett volna, ha a svájci hitelek nem érintenek olyan sok választót. Vagyis világos, hogy a svájci frank probléma csakis kéz a kézben haladhatott a leértékeléssel. Ebből világos, hogy egy magyarországi befektető vagy a gyors leértékelés miatt veszít, vagy a lassúbb leértékelés kevesebb veszteséget okoz számára, ebben az esetben azonban részt kell vennie a svájci frank probléma finanszírozásában. Összegszerűen az eredmény szinte ugyanaz.

A görögöknél is szükség lenne a bérek és jövedelmek tényleges csökkentésére, valamint jelentős nyugdíjcsökkentésre, általában az állami alkalmazottaknál, amihez Görögországban nincs meg a többségi társadalmi támogatás. Ezért – mondja János Zsolt – én kevésbé tartom pozitívnak az elért kompromisszumot, mint a politika. A felelősök egyszerűen most sok pénzért vásároltak egy kis időt, mielőtt – a nap végén – eljön az, ami elkerülhetetlen. Bizonyos beruházások fentebb ábrázolt leírása. Szívesen beismerném pár év múlva, hogy alapvetően tévedtem, de komolyan tartok attól, hogy igazam lesz.

A befektető számára, aki a helyes stratégiát választotta, nincs sok változás: az értéktárgy, az anyagérték lényegesen biztonságosabb, mint a kötvény „ígéretes papírja”. A pénzérték csak a rövidtávú kiadások esetében ésszerű. Hosszabb távú tartalékként időzített bomba.

S hogy mit tanácsol János Zsolt? Éberséget a biztos kamatígéretnél. Aki ez utóbbi mellett dönt, az próbálja megtudni, mi az alapja az ilyen ígéretnek. Vagyis a pénzügyi tervező elővigyázatosságra int.