Bécs: az SPÖ megőrzi első helyét

 
2015. Okt. 11. 18:38

Bécs: az SPÖ megőrzi első helyét

2015. október 11., Vasárnap 18:38

A bécsi SPÖ megmenekült a hatalmas vereségtől: a vészjósló előrejelzések és felmérések ellenére az első eredmények szerint „csak” nagyjából 4 és fél százalékot veszít, miközben a Szabadságpárt meg sem közelíti a neki tulajdonított szavazatnyereséget. A Zöldek ugyan némiképp visszaestek, de a 11 százalék körüli eredmény az SPÖ 39,5 százalékával együtt elég lesz a régi koalíció megújításához.

A bécsieket a jelek szerint mégsem győzte meg a szélsőjobboldali ijesztgetés, a hecckampány a menekültek, illetve az ő befogadásuk ellen. Az előzetes várakozások szerinti igen szoros verseny a szociáldemokraták és a szabadságpártiak között a vasárnapi választásokon leadott szavazatok első eredményei szerint elmarad.
 
1,1 millió bécsi választópolgár szavazott a tartományi-városi parlament összetételéről. Egyidejűleg eldől, melyik párt adja a 23 kerület előjáróit, erről azonban 200 ezerrel többen szavaznak: a bécsi állandó lakcímmel rendelkező EU-polgárok szűkebb lakóhelyükön szavazati joggal rendelkeznek.
 
A választási kampányt uralta a menekült téma. Michael Häupl polgármester nemcsak szavakban állt ki a befogadás és az integráció mellett, minden létező anyagi eszközt mozgósítva bocsátott rendelkezésre átmeneti szállást, és ígért a menekült státust elnyerőknek végleges elhelyezést. A nagy rivális, az FPÖ ezzel szemben kizárólag az elutasításra játszott, a lakosságban erősítve a félelem érzését. A párt számára természetesen a több mint 30 százalékos eredmény mindenképpen győzelem – ilyen sokat még soha nem kaptak a hagyományosan inkább szociáldemokrata beállítottságú Bécsben. A legnagyobb vesztes minden bizonnyal az ÖVP, amelynek szavazataránya az első eredmények alapján tíz százalék alá zuhan – s valószínűleg több hagyományosan „fekete” kerületet is elveszít.
 
A 100 tagú bécsi tartományi parlamentben e választás nyomán az eddigi négy párt helyett öt képviselteti magát: a változásokat meghirdető Neos első nekifutásra minimális szavazataránnyal ugyan, de bejut, és mandátumhoz jut.
 
0 komment:

Szólj hozzá:



jooble
Bogipark
Ilona stüberl
 
 
 
 

Fatal error: Uncaught Error: Class 'Tidy' not found in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php:39 Stack trace: #0 /var/www/clients/client1/web2/web/index.php(159): require_once() #1 {main} thrown in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php on line 39