Jó hír ez az Ilona Stüberl népes törzsközönségének, és az alkalmi betérőknek is. A kicsiny belvárosi vendéglő, amely jövőre kettős évfordulót ünnepel, mindig zsúfolt. Népszerű konyhája vonzza a magyaros ételekre vágyókat, akik tudják, hogy nem árt előre asztalt foglalni. Viszont a belvárosban sétálók, a turisták, vagyis az alkalmi vendégek néha bizony kiszorulnak, vagy legalábbis nem akkor jutnak helyhez, amikor megéheznek. A magyaros díszítésű egyetlen helyiségben egyszerre harmincan étkezhetnek, ráadásul dohányozni is tilos, tehát nem árt, ha a vendég kinn is leülhet.
 |
| Az utcai front nyáron, fotó: Elisabeth Schwindl |
Az engedély nagy öröm - s erről Fodor Mária a Die Pressében is nyilatkozhatott. A téli kerthelyiség üzemetetése új lehetőség, amellyel Mária az elsők között él. A vendéglősök már évek óta ostromolják a hatóságokat, hiszen nyaranta nemcsak nekik, hanem a vendégnek is nagy előny, hogy szabad ég alatt is leülhet - ráadásul a sok színes ernyő, csinos szék és asztal a városképnek is jót tesz. Az idei évtől végre rábólintott a városi illetékes a kérésre, így most már kiadják az engedélyt, a megszokott feltételekkel: ha az üzlet sétálóutcában v an, akkor a terület tíz százalékára lehet az asztalokat, székeket kihelyezni. És: magasabb díjért, mint korábban.
| Hogy honnan is a Schanigarten elnevezés? A kerthelyiségek ismert nevének gyökere mélyebb, egykoron a pincéreket nevezték így. Schani, hozd csak ki a széket, és mi lesz már a kávémmal, sörömmel? - a bécsi szájhagyomány szerint annak idején ez a feltehetően Jeanból, vagy esetleg Hansból torzított megszólítás járt a pincérnek, akit a kertből a kedves vendég többet ugráltatott. Ebben sincs több logika, mint a másik, kisebbségi komplexustól se mentes legendában: vagyis hogy a Schani, egyszerűen csak a Sanyi változata. A magyar fiú, a legkisebb, akit mindenki csak ugráltat, s akinek a dolga rendben tartani a szabadba kihelyezett asztalokat és székeket. Több logika van egy harmadik változatban – igaz nem túl romantikus a történet. Vagyis hogy egy bizonyos Johann – Schani – Taroni volt az első, akinek eszébe jutott sátrat állítani a Grabenen lévő kávéháza előtt. Történt mindez még 1754-ben, igaz, ez még nem volt olyan igazi Schanigarten, éppen csak arra volt jó, hogy a vendégek szabad levegőn hörpintsék fel a bent vételezett italt – és mégse legyenek kitéve az időjárás viszontagságainak. 1820-ig kellett várni, amig az első « igazi » Schanigarten megnyílt : az Albertinával szemben. A Sacher mellett, a Mozart kávéház elődjének tulajdonosa, egy bizonyos Simon Corra lepte meg a világot az ernyő alatt kihelyezett székekkel, asztalokkal és hozzá kiszolgálással. (részlet Szászi Júlia A császárváros – Bécsből-Bécsről című könyvéből. Kalligram 2010.) |
A kerthelyiségek három változata ismert. A legkisebb a bejárat mellett két oldalt felállított két könyöklő asztal, ahova épp csak egy pohár italt tesz le az esetleg cigarettázó vendég - ehhez nem is kell engedély. Van azután a ház fala mentén meghúzódó kert - végül pedig a sétálóutcán kialakítható vendéglátó rész. Azért a vendéglősök nem tejesen elégedettek: a kerthelyiség csak 23 óráig lehet nyitva, viszont maga az étterem sok esetben tovább, vagyis nincs hova bevinni a kerti bútort. És egyáltalán: a vendég egy-egy langyos nyári estén elüldögélne sokkal tovább a csillagos ég alatt. Ez persze a téli időszakra nemigen vonatkozik.
.png)
