Kezdődhetett volna jobban is. A hagyományos, az érthetetlenül máig népszerű Akárki-t a rossz idő miatt a Dóm térről a Sziklaszínházba vitték, ami az előadás halála. Meglepetést ugyan amúgy sem tartogatott az előadás, hiszen a tavalyi rendezés került színre, a főszerepben Birgit Minichmayrrel és Nicholas Ofczarekkel, arról azonban lehetett elmélkedni, miért ez a kishitűség, miért kell pár csepp esőtől megijedni. (Bezzeg Mörbischben, mondták a kritikusok, ott a tószínpadon szakadó esőben is töretlenül végigjátszották a Denevért, és a közönség is kitartott.)

Ez az első hét tulajdonképpen „ráadás” – a hivatalos megnyitót államfővel és meghívott vendégszónokkal csak a hét végén tartják. A pluszhét az új intendáns,

találmánya, aki büszkén mondja, hogy ezzel is növelte a jegyeladást. Az első hétvége népünnepélyére – amelynek ugyancsak nem használt a hirtelen elromlott idő – egyébként nem szedtek belépődíjat. A rendezvényt Pereira jelképesnek szánta, azt bizonyítandó, hogy a fesztivál mindenkié.

–Kedvelem az ilyen utcai ünnepségeket – nyilatkozta, hozzátéve: talán ezért nevezik kicsit gúnyosan a háta mögött „cirkuszigazgatónak”. A 64 éves Alexander Pereira iránt most érthetően megnőtt az érdeklődés, tele van az osztrák média a vele készült interjúkkal. Nem is árt, sokan még azt sem tudták eddig, hogy született osztrák, hiszen a több mint húsz év a zürichi opera élén azt a képzetet keltette, hogy svájci. Pedig – és erre büszke – soha nem vette át a svájci dialektust, megtartotta a bécsit. A zenei életben jártasak egyébként emlékeznek arra az időre, amikor Pereira, a nyolcvanas években a Wiener Konzerthaus igazgatója volt. Az elszegényedett nemesi család sarja – ősei Mária Teréziától kapták a rangot – előképzettséggel ugyan nem rendelkezett, de egy ideig énekesi ambíciói voltak. Hamar rá kellett jönnie, hogy ennek nincs sok értelme, viszont páratlan tehetséget mutatott a koncertszervezésben, a támogatások felhajtásában, az ingadozók meggyőzésében.

A kilencvenes évek elején az Opera másodigazgatói székére is pályázott – nem ő kapta, ám Zürichben révbe ért. És nagyot alkotott: a legnagyobb sztárokat szerezte meg, a legjobb előadásokat szervezte, és megtalálta a módját, hogy mindehhez előteremtse a csillagászati összegeket. Bárkit képes volt rábeszélni saját elképzeléseire.

Salzburgban is szükség lesz ilyen mutatványokra. Tevékenységét már az első igazi évad beindulása előtt némi fenyegetéssel kezdte: ha nem kapja meg a kellő szubvenciót, lemond. Franz Welser-Möst, a bécsi Operaház jelenlegi zenei igazgatója, akivel annyi évet töltött el Zürichben, csak legyint: ezt már sokszor hallotta.

Az osztrák pletykasajtó persze nagyonis kíváncsi az új salzburgi intendáns magánéletére. Nincs ok panaszra, lesz itt téma. Pereira immár 2007 óta egy nála éppen 39 évvel fiatalabb hölggyel él együtt. Az egzotikus szépségű Daniela Weisser brazil származású, szex-fotós férjét hagyta el az akkori zürichi operaigazgató kedvéért. A svájci – az osztráknál semmivel sem megengedőbb – közvélemény felhördült, amikor Pereira, két felnőtt gyermek atyja hivatalosan is élettársaként mutatta be az akkor 20 éves ifjú hölgyet. Aztán lassan hozzászokott a világ, hogy a kapcsolat korántsem felületes.

A pár egyelőre bérelt lakásban lakik, átköltözésre még nem volt idő. Szeptemberben lesz mit kipihenni: ebben a szezonban Pereira, aki július közepén adta csak át a zürichi teendőket, összesen 550 előadást szervezett. Egy hónap jól megérdemelt szabadság következik – és aztán jöhet a végleges költözés. Most egyelőre a salzburgi siker a legfontosabb.