Miközben idehaza az oktatási reform törékeny virágocskája küzd  a túlélésért  a pedagógus szakszervezeti fűnyíró és pártpolitikai szerves trágya ellenében, addig másutt új követelményeket  állítanak  az oktatásügy elé.  Magyarországról érkezett a hír, hogy az ottani kormány lőterek létesítését tervezi az iskolákban. Olyan intézkedés,  mintha tűzijáték gyárat telepítenénk az olajfinomító mellé, és feltételezhetően abból a pedagógiai megfontolásból indul ki, hogy a jövőben az „ámokfutás a felső tagozaton” nevű szabadon választható tantárgy keretében jobban előkészíthetőek legyenek az egyébként általában céltalanul és tervszerűtlenül végrehajtott iskolai vérengzések.

De mielőtt még az ember Kraushoz (megj:. Karl Kraus osztrák szatirikus) hasonlóan felkiáltana -  „Orbánról semmi nem jut eszembe”, emlékezni kellene Sebastian Kurz  külügyminiszter figyelmeztető szavaira, akinek mégis csak eszébe jutott valami a magyar miniszterelnökről: mégpedig „hagyjunk már fel azzal, hogy valamit csak jónak vagy gonosznak tartsunk”.

Tekintettel arra a tényre, hogy Recep Tayyip Erdogan megítélésében külügyminiszterünk félreérthetetlen különbséget tett jó és rossz között, az előző kijelentés meglehetősen paradox mivel éppen Orbán volt az egyetlen EU-s politikus, aki gratulált Erdogánnak a népszavazáson elért sikeréhez.  Hogy jön ez ki Kurznak? És még rejtélyesebb: hogy jön ez ki Orbánnak, aki egyébként állandóan a Nyugat megmentőjének tűnteti fel magát az iszlám elleni harcban.

Ebben az összefüggésben megvilágosíthat egy 2015-es Orbán idézet: „Magyarországnak olyan helynek kell lennie, ahol mindenkinek megadják a tiszteletet. Különösen nagyra kell értékelni az iszlámot, a muszlimok civilizációs gyökerét. Ha bankárjaink ismernék a Saria előírásait, akkor sokkal előbbre járnánk”.  Az a tény, hogy ezek a szavak gazdag arab üzletemberek előtt hangzottak el, arra enged következtetni, hogy gazdasági megfontolásokból a magyar miniszterelnök maximális ideológiai rugalmasságra képes az iszlám irányában. A „gerincesség” és a „jellem” életelvek így megmutatkozó  feladása a „lopás” javára , ugyancsak összekapcsolja őt Erdogánnal.

Utóbbi - ahogy arról a Spiegel nemrégiben tudósított -  hagyta, hogy az azerbajdzsán származású török milliárdos, Mubarzi Manszimov, 2008 óta 20 millió euróval kenje.  Ez  olyan ügylet, amelynek kapcsán Erdogán gondolt a családjára is: a sógora Ilgen, a testvére Mustafa és a fia Burak is pénzhez jutott.  A másik fia, Bilal, és a veje, Berát már korábban korrupciós botrányba keveredtek.  A család fogalmának e fajta értelmezése további párhuzam Orbánnal. Egyetlen másik EU-s tagállamban sem bánnak olyan hanyagul az EU-s pénzügyi támogatásokkal, mint Magyarországon. Az előnyben részesítettek közé tartozik mindenekelőtt Orbán apja, két testvére és a veje is. Erdogánt és Orbánt tehát a „családi banda” fogalmának sajátos interpretációja is összeköti egymással.

Orbán néhány hét óta nem a családjának, hanem az NGO-knak írja elő, hogy „pénzügyileg külföldről támogatottként” kell megjelölniük magukat. Már csak remélni lehet, hogy kijelentésével Kurz csupán „a jón és a gonoszon túli” látleletet  akarta körül írni.  Der Standard, 2017 06. 21.

Fordította: dr. Gonda László