Még az érintett szlovén szervezetek sem tartják helyénvalónak a nép megkérdezését a kétnyelvű táblák ügyében. A bécsi kormány, és a másik négy parlamenti párt pedig egyenesen elutasítja a kérdezősködést, ami az alkotmányjogászok szerint egyenesen káros. Az új népcsoport törvényhez amely a kétnyelvű táblákról is rendelkezik – nincs szükség megerősítésre – így a válaszolók többségének helyeslése felesleges, ha viszont elutasító az eredmény, az rossz fényt vet Ausztriára, hiszen a megállapodást már csak az államszerződés előírása miatt is mindenképpen megvalósítják.
Ez annyit jelent, hogy az érintett 24 településen, ahol a szlovén kisebbség arányszáma minimum 17 százalék, összesen164 kétnyelvű tábla jelzi majd a helység kezdetét és végét, és nyújt más fontos, a napi élethez szükséges információt a szlovénajkúak számára is. A település nevét mindkét nyelven azonos méretű betűkkel és egyformán jól olvashatóan kell feltüntetni - erre a néhai Jörg Haider kis csínyeire emlékezve a megállapodás külön kitér. Haider ugyanis a kirótt kötelezettséget úgy teljesítette, hogy a jól olvasható német helységnév alatt bolhányi betűkkel írattatta ki a szlovén nevet).
Két község, Eberbndorf/Dobrla és Sankt Kazian/Scocjan lakosai ezenfelül a jövőben hivatalos nyelvként használhatják a szlovént. A szlovén kisebbség által lakott terület más településein a hivatalos helyek – önkormányzati hivatalok, rendőrség, bíróságok, stb – ugyancsak kötelesek használni a szlovén nyelvet. A megállapodásnak ez a része kompromisszum, az érintettek jobb szerették volna, ha minden, a kisebbségek által lakott községben hivatalos nyelvvé minősítik a szlovént. Kompromisszum, illetve egészséges középút a 17 százalékos arányszám is: Kreisky annak idején minimum 25 százalékos lakossági arány esetén vezette volna be a kétnyelvű táblákat, a 2001-es, a karintiai kormány által soha végre nem hajtott alkotmánybírósági döntés 10 százalékot jelölt meg minimumként.
A megállapodás része bizonyos állami támogatás a Karintiában működő szlovén nyelvoktatásnak, illetve az ottani szlovén zeneiskolának. A nép megkérdezés péntekig tart: 442 287 karintiai felnőtt lakos ebben a négy napban levélben közölheti véleményét a megállapodásról.
A karintiai szlovének története
A szlovének a mai Karintiában a 7. század óta otthon vannak. Ekkor alapították itt őseik, azaz délszláv törzsek a Karantánia hercegséget. Később a katolicizált lakosság bajor fennhatóság alá került, 828-tól önálló hercegségként (Stájerország és Alsó-Ausztria egy részével) a Német Birodalom részévé vált. A dél-szláv lakosság 1335.-től, a Habsburgok uralma alatt is megőrizte nyelvét. 1850-tól Klagenfurtban és környékén szlovén kulturális központ alakult ki - létrejött a Hermagoras kiadó, négy szlovén újság indult. 1872-ben megnyílt az első kétnyelvű iskola, s ezzel megkezdődött a máig tartó nyelvi konfliktus. A monarchia széthullása, az első világháború utáni határok kijelölése, illetve a dél-szláv behatolók elleni védelmi harcok után az itt élő szlovének népszavazáson döntöttek a terület Alsó- Karintiához tartozása mellett, hozzájárulva a mai Ausztria arculatának, Karintia egységének kialakításához.
A második világháborúban a szlovének náci-ellenes harca volt az egyedüli fegyveres ellenállás Ausztriában. 1945-ben Alsó- Karintiában svájci mintára kétnyelvű iskolarendszert vezettek be; az alkotmány is rögzítette a szlovének széleskörű jogait. Az 1955-ös államszerződésbe pedig bekerült a kétnyelvű helységtáblák kötelezettsége – igaz, máig ható hiányossággal: a vonatkozó, 7. paragrafus nem szabályozta, milyen százalékarányú szlovénajkú lakosság esetén kötelező a kétnyelvű tábla kihelyezése. Ez is lehetővé tette, hogy a németajkú osztrákok és nemzeti- hazafias szervezeteik a rendelkezést máig elszabotálják. Már a szövetségesek 1955-ös kivonulása után megkezdték szlovén-ellenes tevékenységüket. 1958-ban törölték az iskolatörvényt, s azt az előírást is, amely szerint a tartomány második hivatalos nyelve a szlovén.
A politikai csatározások az évek alatt igazivá fajultak: a hetvenes évek közepén tettlegesen akadályozták meg a 205 kétnyelvű helységnévtábla kihelyezését, a meglévőket lerombolták. A karintiai szlovének csak 1989-ben kapták meg a népcsoport-jogot (a stájerországiak még mindig nem küldhetnek képviselőt a népcsoporttanácsba). Az azóta létesült kétnyelvű iskolák napi működése nem zavartalan, fogy a támogatás és a kétnyelvű lakosság is. 1848-ban a karintiaiak egyharmada még beszélt szlovénul, 1919-ben már csak 18,3 százalék, 1940-ben 43 ezer (talán ha 10 százalék). A legutóbbi népszámláláson egész Ausztriában 20 ezren vallották magukat szlovén anyanyelvűnek, egy friss kutatás 50 ezerre teszi számukat. Ezt sokan cáfolják; Karintia 500 ezer lakosa közül ma 14 ezer körüli lehet a szlovénajkúak száma.
.png)
