Az utolsó herceg 1901. március 23-án látta meg a napvilágot Kismartonban, IV. Esterházy Miklós herceg és Cziráky Margit grófnő első fiú gyermekeként. A pesti Piarista Gimnázium után a Pázmány Péter Egyetemen szerzett állam és jogtudományi diplomát, majd Sopronban és Münchenben erdőgazdálkodási ismereteket is tanult, anyanyelvén kívül folyékonyan beszélt németül, angolul és franciául. Művész vagy tudós szeretett volna lenni, kitűnően zongorázott és orgonált. Igen korán, életének 9. évében elveszíti imádott édesanyját, majd 10 évvel később pedig teljesen árva lesz. Apja halála után anyai nagyapja Cziráky gróf illetve gróf Esterházy Móricz gyámsága alá kerül, de gyorsan bele kell tanulnia a több mint 200 000 holdas gazdaság és a hitbizomány irányításába.

Képességei nem védték meg a korban tipikusnak mond ható sorstól. Bár mindig naprakészen követte az eseményeket, a politikától tudatosan távol tartotta magát. Azt vallotta, hogy a politikus nem foglalkozás, hanem szolgálat, ő maga soha semmilyen politikai tisztséget vagy posztot nem vállalt el, így lemondott a születése jogán járó Felsőházi tagságról is. Remélte, hogy gazdaságai eredményes vezetésével válik hazája hasznára.

Hite szembeállította a Horthy-rendszer irredenta tendenciáival, a magyar római katolikus egyházon belül széles körben elterjedt antiszemita nézetekkel és az Európában és Magyarországon létrejött totalitárius rendszerekkel. Mivel távol tartotta magát a politikától, így nem sorolható a nácizmus, a holokauszt vagy a sztálinizmus harcos ellenállóinak táborába sem.

Amennyire a múltja engedte, megpróbált mindig magánember maradni. Ennek ellenére újra meg újra a XX. századot meghatározó nagy politikai és társadalmi összecsapások középpontjában találta magát.

Esterházy Pál saját birtokainak szűkebb keretein belül mindig világosan állást foglalt – így például az 1930-as években a zsidó kistelepeseknek osztott földekkel Burgenlandban –, a negyvenes években azonban feltűnően visszahúzódott a politikától. 1946 –ban a herceg nőül vette Ottrubay Melindát, aki ekkoriban a Magyar Állami Operaház ünnepelt prímabalerinája volt. Az új házasok nem sokáig élvezhették a boldog hétköznapokat: 1946-ban az új magyar kommunista rendszer kisajátította a család birtokait, majd 1948-ban koholt politikai váddal 15 év fegyházra ítélték.

1956-os kiszabadulása a börtönből, majd vakmerő Bécsbe menekítése, ugyancsak az ő kezdeményezése nélkül zajlott. Feleségével Zürichben telepedtek le, és a herceg 1989. május 25-én bekövetkezett haláláig soha nem tért vissza Magyarországra. Halála után egy hónappal, 1989-ben a Mindszenty per újratárgyalásakor ugyan felmentették, de hivatalos erkölcsi rehabilitációt a magyar államtól soha nem kapott.

A második világháború idején, a vészkorszakban az üldözötteknek nyújtott segítséget, ha későn is, de elismerte a budapesti Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Alapítvány valamint az Igaz Emberek Társasága: a döntésről szóló oklevelet tavaly adták át a családot képviselő Ottrubay Istvánnak.

Halála után Melinda Esterházy vállalta magára a megmaradt földbirtokok, kastélyok, gyűjtemények felelősségét. E kulturális és történelmi örökséget 1994-ben bölcs előrelátást tanúsítva három magánalapítványba vitte be. Ezeket 2001óta az idős hercegné megbízásából az Esterházy Betriebe igazgatja. Gondosan ügyelve nemcsak a hagyományok őrzésére, de tisztelegve a nagynevű elődök emlékének – jelen esetben megemlékezve Esterházy Pál halálának 25. évfordulójáról.