Sokak bánatára Heinz Fischer már nem indulhat a harmadik államfői periódusért – az alkotmány két periódust tesz lehetővé. A jelenleg 77 éves politikus, aki közmegelégedésre töltötte be a posztot és igen népszerű, hosszú közéleti pályafutása után minden bizonnyal szívesen élvezi majd a nyugdíjas évek előnyeit. Mivel eredeti józsefvárosi otthonában élt a megbízatás idején is, költöznie nem kell, s széles körben ismert hobbijai – a túrázás például – kitöltik majd szabadidejét.
A posztért indulóknak hatezer választópolgár aláírását kell összegyűjteniük, de van más feltétel is: csak 35 éven felüliek jelölése tekinthető érvényesnek, miközben ma már 16 éves kortól voksolhatnak az állampolgárok. Az aláírások összegyűjtése nem okozhat gondot a már megnevezett jelölteknek: a pártonkívüli Irmgard Griss, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, Alexander van der Bellen a Zöldek, dr. Andreas Khol, a Néppárt és Rudolf Hundstorfer, a Szociáldemokrata Párt jelöltje ismert közéleti személy. (A jelöltekről részletesen a 168óra következő számából szerezhet közelebbi információt az olvasó). Vannak azonban – mint mindig – magánszemélyek, akiknek megtetszett a poszt, és az már kérdéses, nekik milyen a támogatottságuk. A statisztikákat tekintve egyébként akkor sincs túl sok esélyük, ha az indulásukat bebiztosították, legfeljebb annyit szoktak elérni, hogy az első fordulóban a szavazatok szóródnak és ezért egyik jelöltnek sem sikerül ötven százaléknál többet szereznie.
A Második Köztársaságban mindig pártpolitikusok győztek – akik aztán az elvárásoknak megfelelően elnöki hatalmuk gyakorlása közepette valóban félretették a pártpreferenciát.
Kérdés, egyáltalán miből áll ez az elnöki hatalom, mennyire szimbolikus jelentőségű. Sokak szerint több hatalmi eszköze van az államfőnek, mint amennyit a közvélemény feltételez – ami annak is betudható, hogy az eddigi államfők valóban mindig inkább csak a megegyezés, vagy a józan ész szerint jártak el. Például kétségtelenül az államfő hatásköre a kormányalakítási megbízás kiadása. Bárkire eshetne a választása, kinevezhetné kancellárrá akármelyik 18 évesnél idősebb osztrák állampolgárt, ám a gyakorlat azt mutatja, hogy e lehetőséggel még senki nem élt vissza, s vagy egyszerűen a legtöbb szavazatot nyert párt jelöltjét bízta meg, vagy azt, akiről megbeszélésein bebizonyosodott a kormányalakítás képessége. A miniszterek személyére ugyan a kancellár tesz javaslatot, de a végső jóváhagyás joga szintén az elnöké. A kormány akadályoztatása esetén egyébként az államfő hozhat szükségtörvényeket – ilyenre az elmúlt évtizedekben nem volt példa.
A kegyelmi kérvények elbírálása sem tűnik önkényesnek, mint ahogy az elmúlt időkben a hivatalt betöltő államfő amnesztiát is csak alapos megfontolás után, és szakmai egyetértéssel hirdetett. Mindamellett kétségtelen, hogy ezek a döntések megilletik.
Egy kis statisztika: 1951 óta 12 elnökválasztás volt. Az első közvetlenül a nép által választott államfő, Theodor Körner az első hivatali periódusa közepén elhunyt. A 12 választásból csak háromszor hívták második fordulóra is az urnákhoz a szavazókat; a hivatalban lévő elnökök közül egyedül Kurt Waldheim nem indult a másodszor a posztért. Rajta kívül csak Thomas Klestil volt eredetileg néppárti kötődésű (ő a második periódus végén elhunyt). A többi államfő, Theodor Körner, Adolf Schärf, Franz Jonas, Rudolf Kirchschläger és jelenleg Heinz Fischer szociáldemokrata kötődésű és támogatottságú volt.
Egyébként az államfők egyike sem volt éppen fiatal, így a mostani indulók 70 körüli átlagéletkora nem újdonság.
.png)
