Visszatér Salzburgba a Fesztiválzenekar

2015. július 19., Vasárnap 10:56
szervuszausztria_sorozat-fischer-iván-vezényel.jpg

A Budapesti Fesztiválzenekar 2015 nyarán több mint tíz év kihagyás után visszatér Mozart szülővárosába, Salzburgba, hogy a világ egyik legszínvonalasabb fesztiválján muzsikáljon. Augusztus 2-án két Bartók-, illetve egy Mahler-művet játszanak a Grosses Festspielhausban. Fischer Iván zeneigazgatóval Mörk Leonóra beszélgetett.

 


Magyar muzsikus a Salzburgi Fesztiválon

2015. július 2., Csütörtök 08:26
szervuszausztria_racz_odon_300.jpg

Az idén is munkával tölti a nyarat a Salzburgi Ünnepi Játékokon Rácz Ödön, a Bécsi Filharmonikusok szóló nagybőgőse. A művész, aki szerepel Lukas Beck bécsi fotográfus roma művészekről készített, jövőre megjelenő könyvében, játszik is, tanít is a fesztiválon, és, ahogy honlapunknak elmondta, minden percét élvezi. A művésszel Mörk Leonóra beszélgetett.

 


Ez már a fesztivál-nyár!

2015. június 19., Péntek 10:03
szervuszausztria_grafenegg-wolkenturm--werner-kmetitsch--d.jpg

Grafenegg a példa, milyen gyorsan lehet hagyományt teremteni abból, ami jó, és amire szükség van. Tíz évvel ezelőtt még senki nem hitte, hogy a Bécstől alig 40 percnyi autóút után előbukkanó csupa-torony, csupa-csipke kastély és a körülötte lévő hatalmas park tényleg nyaranta ismétlődő népszerű fesztivál helyszíne lehet. Ma már az ausztriai fesztiválszezon elmaradhatatlan része a grafeneggi nyár, amely ráadásul belenyúlik az őszbe, és nemzetközi zenei iskolával is kiegészül.


Olasz húsvét Salzburgban

2015. március 31., Kedd 15:58
szervuszausztria_kaufmann jonas.jpg

Az idei Húsvéti Fesztivál bemutatói közül a Bajazzók és a Parasztbecsület előadását előzte meg a legnagyobb várakozás, talán azért, mert igazán stílusos húsvétkor előadni azt az operát, amely húsvétkor játszódik. Az érdeklődést csak fokozta, hogy a két darab főszerepét egyaránt Jonas Kaufmann énekli.

 


Tavasz Bécsben a Kékszakállú herceg várával

2015. január 10., Szombat 09:24
szervuszausztria_festwoche, 2015.jpg

Már készen van a nyomtatott programfüzet is, így pontosan tudni, milyen előadások és kik szerepelnek a Bécsi Ünnepi Hetek műsorában. Azt például, hogy 1985 óta először színre kerül Bartók Kékszakállú herceg vára című operája, Andrea Breth rendezésében, magyar címszereplővel.szereplővel.


Újévi koncert filmekkel dúsítva

2014. december 31., Szerda 09:22
szervuszausztria_2015.jpg

Nemcsak a szokásos újévi koncerttel, hanem kiegészítő dokumentumfilmekkel is szórakoztatja – vagy inkább tanítja – a közönséget az osztrák televízió Újév napján. Akinek van módja az ORF2 illetve a 3Sat adását fogni, már reggel 9-től felkészülhet a 11.15-kor kezdődő – és világszerte élőben közvetített – újévi koncertre. A dokumentumfilmek, a koncerttel együtt egyébként január 8.-ig az ORF honlapjáról is letölthetők.


Ausztria gyászol

2014. december 23., Kedd 08:42
szervuszausztria_Bildschirmfoto-2014-12-22-um-12.51.13.png

Nem volt ez szép karácsonyi ajándék: Udo Jürgens váratlan halála alaposan elszomorította az ünnepre készülődő osztrákokat. Művészek, politikusok – élükön az államfővel – , a közélet ismert személyiségei, sportolók, médiamogulok fejezik ki egymás után részvétüket, a közösségi oldalakon pedig rajongói vesznek ezrével könnyes búcsút a legismertebb osztrák pop énekestől.


Francia írónő műve az idei ingyen könyv a bécsi Könyvhéten

2014. november 25., Kedd 12:11
szervuszausztria_IMG_2593_1.JPG

A könyvhét – a Buch Wien – ugyan már véget ért, ám a csúcspontnak számító eseményre, az ingyen könyv bemutatására csak később, és nem is az eredeti helyszínen hanem a Városházán került sor. Ez volt a hetedik, jó 300 kiadó jelenlétében megtartott fesztivál, amely immár harmadik éve a Dunamenti országok – köztük Magyarország külön bemutatkozására is lehetőséget teremtett.


Kelendőek voltak az Essl gyűjtemény képei

2014. október 14., Kedd 09:06
szervuszausztria_london.jpg

Karlheinz Essl egyik szeme sír, a másik nevet: 44 képet kellett imádott gyűjteményéből elárverezni, ám az eredmény megérte. A londoni aukció több mint 76 millió eurót hozott, s ez az összeg sok évre biztosítja a klosterneuburgi Essl múzeum fennmaradását.


Karmesterek menekülése Bécsből

2014. szeptember 28., Vasárnap 10:11
szervuszausztria_franz-welser-most.jpg

Előbb Franz Welser-Möst dobta be a törülközőt. Távozása a szezon elején elég nagy űrt hagyott maga után: nem csak új zenei igazgatót kell keresni, hanem karmestert is összesen közeli 34 előadásra. De a baj nem jár egyedül: pár héttel később Bertrand de Billy is lemondta az együttműködést a Bécsi Operaházzal.


Együtt marad az Essl-gyűjtemény

2014. szeptember 5., Péntek 13:40
szervuszausztria_hasels.jpg

Hans Peter Haselsteiner mélyen a zsebébe nyúlt: alapítványa megvásárolta az Essl –gyűjtemény 60 százalékát, ami az értékes kortárs festményekből álló anyag nagy részének egyben tartását, egyszersmind pedig a csődbe jutott BauMax megmentését jelenti. Ezzel a nagyvonalú tettel több hónapos huzavona zárult le.


Anna Netrebko új szerepben

2014. augusztus 17., Vasárnap 08:32
szervuszausztria_images.jpg

Salzburg a bravúros Trubadúr előadás premierje után Anna Netrebko nevétől hangos. A világhírű szoprán Mozart városában egy számára vadonatúj feladatról számolt be: az Esterházy Magánalapítvány felkérésére elvállalta a jövőre Kismartonban bemutatandó gyermekopera védnökségét. A részletekről Netrebko Ottrubay Istvánnal, az alapítvány elnökével közös sajtóértekezleten tájékoztatott.


Nyitány a tolerancia jegyében

2014. július 18., Péntek 12:04
szervuszausztria_0104_festspiele_004.jpg

Ez még nem a hivatalos megnyitó, de tény: Salzburgban máris történik valami. Az idei Nyári Játékok július 27-i megnyitója előtt máris megkezdődött az úgynevezett „spirituális nyitány”: kilenc napon át az iszlám és a kereszténység találkozójának jegyében állítottak össze zenei műsort a szervezők.


Pintér Béláék bécsi sikere

2014. május 21., Szerda 20:43
szervuszausztria_Der_Standard_LogoN_e18a458e87.jpg

Figyelmet keltett Pintér Béla és társulata Bécsben: a Titkaink című darabról, amelyet a Bécsi Ünnepi hetek egyik vendégelőadásaként játszották négy estén a Múzeum- negyed egyik színháztermében, a két legrangosabb országos napilap is közölt kritikát. Az alábbiakban Gonda László szó szerinti fordításában közöljük a Der Standard és a Die Presse írását, amely jelzi, miként értik a határon túl, a közeli szomszédban a darabot.


Szép dal, jó énekes, vagy inkább politika?

2014. május 11., Vasárnap 17:19
szervuszausztria_Conchita-Wurst_2919615b.jpg

Ausztria lázban ég: az oly sok, gyakran ellentétes érzelmeket kiváltó szakállas hölgy a szombat éjszakai győzelem óta a nemzet büszkesége. Conchita Wurst fogadására a schwechati repülőtéren ezrek gyűltek össze, és az első sajtóértekezletre zsúfolásig megtelt a repülőtér e célra rendszeresített különterme. A 88,6 zenei rádió reggel nyolctól délig egyfolytában a győztes dalt sugározta. Ez utóbbinak egyébként magyar vonatkozása is van: szimfonikus kíséretét a Magyar Rádióban vették fel a Budapest Art Orchestrával.


Pintér Béla és Társulata a Bécsi Ünnepi Heteken

2014. május 7., Szerda 14:38
szervuszausztria_pintertitkaink.jpg

Május 9. Európa Napja, egyúttal pedig – mivel az idén péntekre esik – a Bécsi Ünnepi Hetek megnyitója. A rangos színházi fesztivál, amelyet az idén 63.szor rendeznek meg, egyébként is nemzetközi, a megnyitó ünnepség pedig évről évre aktuális témákra épül. Az idén értelemszerűen Európa a központ: az eddigi „Ausztria énekel” helyett ezúttal a mottó: „Európa énekel”. A Városháza előtti téren rendezendő ünnepségre hét európai kórust hívtak meg.


Elhunyt Maria Lassnig

2014. május 7., Szerda 12:27
szervuszausztria_maxresdefault.jpg

Nemcsak Ausztria, az egész világ egyik meghatározó kortárs művésze hunyt el: Maria Lassnig éppúgy otthon volt Londonban, Párizsban, New Yorkban mint Bécsben, ahol az utolsó éveit töltötte. Nekrológja jó ideje készen állt már az osztrák sajtó kulturális rovatainál: a súlyosan beteg 94 éves festőnő május 6-i halála nem volt váratlan. Ez azonban nem csökkenti a gyászt.


Birgit Nilsson-díjat kapott a Bécsi Filharmonikusok zenekara

2014. április 13., Vasárnap 09:28
szervuszausztria_BIRGIT-NILSSON-PREIS-FR-DIE-WIENER-PHILHARMONIKER-HELLSBERG_1397050137105532.jpg

A legfontosabb persze a közönség szeretete – ebben nincs is hiány – ám azért nem árt egy-egy szakmai elismerés sem. Talán ezért is okozott olyan nagy örömet a Bécsi Filharmonikusoknak a Birgit Nilsson-díj, amelyet a zenei élet kiválóságaiból álló zsűri ítélt oda a minap a zenekarnak. Az örömhöz hozzájárult, hogy a névadót, a 2005-ben elhunyt világhírű svéd énekesnőt jól ismerték, szerették és szívesen léptek fel vele.


Az Essl-gyűjtemény nem kell az államnak

2014. április 4., Péntek 08:37
szervuszausztria_baumax.jpg

Karlheinz Essl inkább eladta volna az államnak hőn szeretett és oly sok éve gyűjtögetett képeit, mintsem hogy hagyja bedőlni az általa alapított barkács áruházláncot. Már csak azért is, mert a Baumax csődje esetén a hitelező bankok tulajdonába megy át a hétezer darabos gyűjtemény, ami az anyag szétesését is jelentheti. Az állam – jelen esetben az alsó-ausztriai tartomány ura és parancsolója Erwin Pröll – azonban elutasította az ajánlatot. Most mégis, valami csoda folytán minden rendbejött: a múzeum a Bécs közeli Klosterneuburgban marad a helyén, a kortárs osztrák festményekkel egyetemben, és mintha a barkács áruházak sorsa is jobbra fordulna.


Meghalt a király – éljen a királynő!

2014. március 20., Csütörtök 10:17
szervuszausztria_karin.jpg

Ez a 2014-es év több újdonságot is hozott a legnagyobb osztrák prózai színház számára: most először történt meg, hogy elbocsátották az igazgatót, és női vezetője sem volt még az osztrákok nemzeti színházának. Karin Bergmann számára a Burgtheater nyitott könyv: a nyolcvanas évek óta dolgozik itt, először (Peymann idején) sajtó szóvivőként, később, Klaus Bachler helyetteseként. Most 2016-ig az ő feladata a katasztrofális anyagi helyzetbe került színház értékeinek megóvása.




Ilona stüberl
Hotel Benczúr
BCB Consulting
Bogipark