Egy igaz ember halálának évfordulójára

2014. május 30., Péntek 11:22
szervuszausztria_esterázy pál.jpg

A kismartoni Esterházy kastély ünnepi zászlódísze egy évfordulóra emlékeztet: május 25-én volt negyedszázada, hogy elhunyt dr. Esterházy Pál herceg, a dinasztia 12. és egyben utolsó hitbizományosa.


Az osztrák gazdagok

2014. május 25., Vasárnap 14:07
szervuszausztria_Mateschitz.jpg

Az osztrákok is szívesen kotorásznak idegen zsebekben, így aztán nem csoda, hogy évről évre itt is kiadják a leggazdagabbak listáját. Euró-milliárdosok szerepelnek a felsorolásban, összehasonlítva az amerikaiakkal persze szerény, a hétköznapi emberek számára azonban alig felfogható számokkal. Az első tíz név nemigen változik, viszont úgy tűnik, aki ide egyszer felkerült, a válság ellenére is tartja a helyét.


Pintér Béláék bécsi sikere

2014. május 21., Szerda 20:43
szervuszausztria_Der_Standard_LogoN_e18a458e87.jpg

Figyelmet keltett Pintér Béla és társulata Bécsben: a Titkaink című darabról, amelyet a Bécsi Ünnepi hetek egyik vendégelőadásaként játszották négy estén a Múzeum- negyed egyik színháztermében, a két legrangosabb országos napilap is közölt kritikát. Az alábbiakban Gonda László szó szerinti fordításában közöljük a Der Standard és a Die Presse írását, amely jelzi, miként értik a határon túl, a közeli szomszédban a darabot.


Cango&Rinaldi: minőség és divat magyar-olasz kivitelben

2014. május 16., Péntek 17:11
szervuszausztria_cngori.jpg

A bécsi belvárosban az új üzlet nyitása mindig ünnep – hát még ha olyan ragyogó kis ékszerdobozról van szó, mint amilyen a Cango&Rinaldi márkanevű elegáns cipőket, hozzájuk illő táskákat, sőt, ékszereket kínáló boltról van szó. És: ki gondolná, hogy a dupla név egyik fele patinás magyar céget takar.


Szép dal, jó énekes, vagy inkább politika?

2014. május 11., Vasárnap 17:19
szervuszausztria_Conchita-Wurst_2919615b.jpg

Ausztria lázban ég: az oly sok, gyakran ellentétes érzelmeket kiváltó szakállas hölgy a szombat éjszakai győzelem óta a nemzet büszkesége. Conchita Wurst fogadására a schwechati repülőtéren ezrek gyűltek össze, és az első sajtóértekezletre zsúfolásig megtelt a repülőtér e célra rendszeresített különterme. A 88,6 zenei rádió reggel nyolctól délig egyfolytában a győztes dalt sugározta. Ez utóbbinak egyébként magyar vonatkozása is van: szimfonikus kíséretét a Magyar Rádióban vették fel a Budapest Art Orchestrával.


Pintér Béla és Társulata a Bécsi Ünnepi Heteken

2014. május 7., Szerda 14:38
szervuszausztria_pintertitkaink.jpg

Május 9. Európa Napja, egyúttal pedig – mivel az idén péntekre esik – a Bécsi Ünnepi Hetek megnyitója. A rangos színházi fesztivál, amelyet az idén 63.szor rendeznek meg, egyébként is nemzetközi, a megnyitó ünnepség pedig évről évre aktuális témákra épül. Az idén értelemszerűen Európa a központ: az eddigi „Ausztria énekel” helyett ezúttal a mottó: „Európa énekel”. A Városháza előtti téren rendezendő ünnepségre hét európai kórust hívtak meg.


Elhunyt Maria Lassnig

2014. május 7., Szerda 12:27
szervuszausztria_maxresdefault.jpg

Nemcsak Ausztria, az egész világ egyik meghatározó kortárs művésze hunyt el: Maria Lassnig éppúgy otthon volt Londonban, Párizsban, New Yorkban mint Bécsben, ahol az utolsó éveit töltötte. Nekrológja jó ideje készen állt már az osztrák sajtó kulturális rovatainál: a súlyosan beteg 94 éves festőnő május 6-i halála nem volt váratlan. Ez azonban nem csökkenti a gyászt.


Az osztrákok szeretnek vonatozni

2014. április 28., Hétfő 13:37
szervuszausztria_ÖBB_4011_und_4024_in_Landeck.jpg

Irigylésre méltó az Osztrák Vasutak (ÖBB): a tavalyi évet jókora nyereséggel zárta, igaz, a korábbinál több állami támogatást is kapott. Mindent összevetve, az osztrákok minden jel szerint egyre gyakrabban ülnek vonatra.


Édes hírünk a világban

2014. április 27., Vasárnap 22:32
szervuszausztria_kürtös.jpg

Aki járt valaha a Turizmus ZRT valamelyik ausztriai kiállításán, Magyar Napok rendezvényén, az tudja: van egy olyan stand, ahol minden időpontban hosszú sorok állnak. Az osztrákok – és más országokban az ottaniak – türelmesen várnak, hogy hozzájussanak a hagyományosnak tekintett magyar csemegéhez, a kürtőskalácshoz. Azt már csak a beavatottak tudják, hogy Molnár László, a legsikeresebb kürtőskalács készítő, az említett vásárok rendszeres résztvevője, eleve osztrák kapcsolatnak köszönhetően kezdett bele e csemege készítésébe.


Az osztrák vendéggel érdemes jól bánni

2014. április 23., Szerda 14:23
szervuszausztria_váűgva.jpg

Az osztrákoktól nem szégyen tanulni, különösen a turizmus terén – vallja Kovács Balázs. Hat éve vezeti a Magyar Turizmus Zrt. bécsi képviseletét, és tapasztalatait, terveit, eredményeit szívesen megosztja a Szervuszausztria.hu olvasóival. Mint ahogy azt is, mit tanult az eltelt évek alatt itt, Bécsben.


Rózsaszín is lehet az óriásnyúl

2014. április 22., Kedd 10:38
szervuszausztria_Albertina, nyúl.jpg

Igazán stílusosan, Húsvét előtt jelent meg az Albertina tetején a hatalmas rózsaszín Nyúl. Nem akármilyen: Dürer nevezetes rajzának polieszterből készült szobor változata. A színválasztás csak annyit jelez, hogy a német művész alkotásának nincs sok köze a valósághoz.


Életre szóló stratégia – banktitok nélküli időkben is

2014. április 20., Vasárnap 12:02
szervuszausztria_vágott.jpg

„Most fektessek be, mikor közeledik minden idők legmagasabb csúcsa?“...ezt a kérdést gyakran fel lehetne tenni – véli János Zsolt pénzügyi tervező, a PFS Partners pénzügyi tanácsadó cég ügyvezetője, rovatunk állandó szerzője. Ezúttal azokat látja el tanáccsal, akik évek óta játszanak a gondolattal, hogy miként kellene végre jó helyen beszállni. Ő maga ezt megvalósíthatónak tartja, főleg akkor, amikor a többi ismert pénzbefektetési lehetőség (lekötött betétek, kötvények) alig hoz hasznot vagy „infláció után” még deficites is. Érdemes hallgatni a személyes pénzügyi tanácsadóra.


Birgit Nilsson-díjat kapott a Bécsi Filharmonikusok zenekara

2014. április 13., Vasárnap 09:28
szervuszausztria_BIRGIT-NILSSON-PREIS-FR-DIE-WIENER-PHILHARMONIKER-HELLSBERG_1397050137105532.jpg

A legfontosabb persze a közönség szeretete – ebben nincs is hiány – ám azért nem árt egy-egy szakmai elismerés sem. Talán ezért is okozott olyan nagy örömet a Bécsi Filharmonikusoknak a Birgit Nilsson-díj, amelyet a zenei élet kiválóságaiból álló zsűri ítélt oda a minap a zenekarnak. Az örömhöz hozzájárult, hogy a névadót, a 2005-ben elhunyt világhírű svéd énekesnőt jól ismerték, szerették és szívesen léptek fel vele.


Az Essl-gyűjtemény nem kell az államnak

2014. április 4., Péntek 08:37
szervuszausztria_baumax.jpg

Karlheinz Essl inkább eladta volna az államnak hőn szeretett és oly sok éve gyűjtögetett képeit, mintsem hogy hagyja bedőlni az általa alapított barkács áruházláncot. Már csak azért is, mert a Baumax csődje esetén a hitelező bankok tulajdonába megy át a hétezer darabos gyűjtemény, ami az anyag szétesését is jelentheti. Az állam – jelen esetben az alsó-ausztriai tartomány ura és parancsolója Erwin Pröll – azonban elutasította az ajánlatot. Most mégis, valami csoda folytán minden rendbejött: a múzeum a Bécs közeli Klosterneuburgban marad a helyén, a kortárs osztrák festményekkel egyetemben, és mintha a barkács áruházak sorsa is jobbra fordulna.


Autósok, baj van!

2014. március 20., Csütörtök 10:42
szervuszausztria_dynamic.php.jpg

Kellemetlen meglepetés érheti Bécsben azokat az autósokat, akik eddig azt tapasztalták: a parkolási büntetést el is felejthetik. A külföldi rendszámú autókon megjelentek a kerékbilincsek: háromnál több csekkért jár ilyesmi. Levetetése bürokráciamentes, ám nem olcsó mulatság.


Meghalt a király – éljen a királynő!

2014. március 20., Csütörtök 10:17
szervuszausztria_karin.jpg

Ez a 2014-es év több újdonságot is hozott a legnagyobb osztrák prózai színház számára: most először történt meg, hogy elbocsátották az igazgatót, és női vezetője sem volt még az osztrákok nemzeti színházának. Karin Bergmann számára a Burgtheater nyitott könyv: a nyolcvanas évek óta dolgozik itt, először (Peymann idején) sajtó szóvivőként, később, Klaus Bachler helyetteseként. Most 2016-ig az ő feladata a katasztrofális anyagi helyzetbe került színház értékeinek megóvása.


Igazgató nélkül maradt a Burg

2014. március 11., Kedd 13:04
szervuszausztria_hart.jpg

Az ideiglenes és részleges távozásból végleges lett: Josef Ostermayer, a kulturális ügyek minisztere néhány órával azután, hogy Matthias Hartmann jelezte, háttérbe húzódik a folyamatban lévő ügyek tisztázásáig, felmentette tisztségéből a Burgtheater igazgatóját. Ilyesmi még nem fordult elő az osztrák nemzeti színház történetében.


Matthias Hartmann lemondott

2014. március 10., Hétfő 16:42
szervuszausztria_hartmann,wien,közép.jpg

Tevékenységének ideiglenes- és részleges- felfüggesztését jelentette be Matthias Hartmann, a Burgtheater igazgatója mindaddig, amíg a színház gazdálkodása körüli vizsgálat le nem zárul. Döntését írásban közölte az állami színházakat tömörítő Bundestheater Holding igazgatójával és az illetékes kulturális miniszterrel is. Hartmann indoklása szerint szeretne e lépésével véget vetni a sajtóhadjáratnak és a hecckampánynak, s biztosítani a tárgyilagos vizsgálatot. Ugyanakkor a művészeti vezetés feladatát továbbra is ellátja – hangzik a bejelentés.


Újra otthon!

2014. március 10., Hétfő 10:41
szervuszausztria_0.jpg

Ünnep ez a javából: az egykori Bibliotheca Esterházyana csaknem ezer kötete ismét a helyére került. Két moszkvai könyvtárból közel hetven év után szállították vissza a 16.-18. század közötti könyveket. A ritka értékes állomány jó állapotban vészelte át a kényszerű „számüzetést“: a megállapodás értelmében Kismarton digitalizált formában kutatási célokra továbbra is rendelkezésre bocsátja a most visszakapott könyveket.


Ez volt az 58. Operabál

2014. március 1., Szombat 09:14
szervuszausztria_bal.jpg

A színvonal ezen a hagyományosan még februárban és mindig csütörtöki napon megrendezett bálon megszokott, és ennek megfelelően az idei, az 58. Operabál is siker volt. A nyitóműsorban remek művészek operaáriákat adtak elő a Bécsi Filharmonikusok zenészei kíséretében, a balettszámok szemet gyönyörködtetőek voltak, az első bálozók bevonulása tökéletesre sikerült, és az illatos virágokkal feldíszített bálterem parkettje is zsúfolásig megtelt.




jooble
Bogipark
Ilona stüberl
 
 
 
 

Fatal error: Uncaught Error: Class 'Tidy' not found in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php:39 Stack trace: #0 /var/www/clients/client1/web2/web/index.php(159): require_once() #1 {main} thrown in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php on line 39