Magyarázat persze mindig van: Christian Ragger, aki a karintiai Szabadságpárt élén a vereség miatt lemondott Kurt Scheuch helyére lépett, arroganciát, mértéktelenséget és fegyelmezetlenséget emleget, és persze hozzáfűzi: a jövőben világosabban el kell határolódni a korrupciótól, amely árnyékot vetett a pártra. A Szabadságpárt egyébként a másik tartományi választáson, Alsó-Ausztriában is rosszabb eredményt ért el, mint 2008-ban, a harmadikról a negyedik helyre esett vissza, ott azonban Barbara Rosenkranz egyelőre tartja magát.
Nem úgy a nagy vesztes, a szociáldemokraták helyi vezére: Sepp Leitner levonta a megfelelő konzekvenciát és lemondott. Igaz, e legnépesebb osztrák tartományban az SPÖ már 2008-ban sem tündökölt az akkori 25 százalékkal (a lélektani határ 30 százalék, ha a párt szavazati aránya ez alá esik, azt általában tragédiának tartják), ám ez a mostani alig több mint 21 százalékos arány valóságos történelmi mélypont, még ha a párt így is a második legerősebb az abszolút többségét megőrző Néppárt mögött. Leitner helyébe St. Pölten polgármestere, Matthias Stadler lép. A feladat nem egyszerű, különösen, mert a tartományban ugyancsak sikeresen rajtolt az új párt, a 80 éves Frank Stronach csapata.
Védelmi miniszterből pártfunkcionárius
A tartományi megmérettetést általában az országos választások mércéjének tekintik. A márciusi 4-i választási vasárnap nem ad világos jelzést: az SPÖ karintiai győzelmét ellensúlyozza az alsó-ausztriai kudarc. A felkészülés az őszi választásra mindenesetre már javában tart. Legújabb fejlemény egy személycsere: Norbert Darabos védelmi miniszter távozik posztjáról, mégpedig nem feltétlenül sikertelensége miatt, hanem mert a jelek szerint szükség van rá a választási kampányban. Faymann kancellár kifejezett óhaja volt, hogy Darabos ügyvezetőként visszatérjen a párt központjába. Az új védelmi miniszter Gerald Klug.