Bécs következő polgármestere: Michael Ludwig

Michael Häupl a bécsi SPÖ tiszteletbeli elnöke lesz

 
2018. Jan. 28. 22:52

Bécs következő polgármestere: Michael Ludwig

Michael Häupl a bécsi SPÖ tiszteletbeli elnöke lesz

2018. január 28., Vasárnap 22:52

Huszonöt év után rendezett körülmények között adja át a stafétabotot Michael Häupl, miután az SPÖ  bécsi tartományi szervezetének kongresszusi küldöttei két jelölt közül Michael Ludwig jelenlegi építés- és lakásügyi tanácsost választották meg utódául. A városvezetői tisztséget valószínűleg májusban, a tartományi vezetők találkozóján veszi át. Addig még kidolgozzák a hivatal átadás-átvétel pontos menetét. A bécsi szociáldemokrata-zöldek kormánynak az új vezetéssel marad még ideje felkészülni a 2020-ban esedékes bécsi helyi választásra. 

A 68 éves, eredetileg biológia szakon végzett Michel Häupl, aki a bécsi SPÖ vezetését 1993-ban, a főváros polgármesteri tisztét pedig 1994-ben vette át Helmut Zilktől,  hónapokkal korábban, még  az előrehozott választások előtt bejelentette visszavonulási szándékát. A hétvégi tartományi pártkongresszus küldötteinek már csak két jelölt - Michael Ludwig illetve Andreas Schieder parlamenti frakcióvezető közül kellett választania, de Michael Ludwig jelölését éles küzdelem előzte meg. Egy ideig esélyesnek tűnt Sonja Wehsely, az egészségügyért felelős hivatalvezető tanácsos, de a színfalak mögötti csatározásban ő elesett, és végül két jelölt maradt. Ludwig 57 százalékos szavazataránnyal győzött a rendkívüli kongresszuson.  

Fotó: Apa/Hans Klaus Techt
 

Az új tartományi pártelnök köszönő beszédében azt ígérte, hogy az ellenfelére szavazókkal is jó viszonyt tart fenn, és célja az árkok betemetése. Most mindenesetre  megkezdi  a tárgyalásokat minden érintettel, hogy a párt  időben kidolgozhassa a megfelelő stratégiát a 2020-as választásra. Személyi és tartalmi változások lesznek - mondta beszédében -, de csak miután a polgármesteri tisztséget is átvette. Másrészt biztosította a Zöldeket, hogy 2020-ig marad a közös kormányzás.

Michael Ludwig a kereskedelmi akadémia elvégzése után politikatudományt és történelmet tanult a Bécsi Egyetemen, e tárgyból szerzett doktori fokozatot. Pedagógusként kezdte pályafutását, a kommunálpolitkába pedig szűkebb pátriájában Floridsdorfban  kóstolt bele 1994-ben. Öt év múlva választották a bécsi tartományi  parlamentbe (tanács), néhány évig polgármester helyettes is volt. 2007 óta ő a bécsi építés- és lakásügyek tanácsosa, hivatalvezetői beosztásban. Kedélyesnek, békítő szándékú politikusnak ismerik, akitől nem meglepő, hogy köszönő beszédében is a hídépítés óhaját hangoztatta. Bár szakterületén maradt megoldandó probléma, eredményeit általában elismerik.   A floridsdorfi múlt igen nagy támogatottságot biztosít számára, emellett a szakszervezetekhez fűződő kapcsolata is kiemelkedő. Szociális elkötelezettsége okán Michael Häupl is a legmegfelelőbb utódnak tartja, akitől elvárható az elzárkózás a Szabadságpárttól.

A hétvégi kongresszuson Christian Kern ex-kancellár, az SPÖ elnöke méltatta Häupl negyedszázados tevékenységét. Őt  Ludwig javaslatára a tartomány pártszervezet tiszteletbeli elnökévé választották - ezzel biztosítva, hogy továbbra is rendelkezésre áll tanácsaival. Legalábbis az utód így fogalmazott.

Michael Ludwig megválasztásával lezárul az SPÖ-n belüli egyik vita, amely az utóbbi időben már-már akadályozta az érdemi munkát.

 

 

 

 

 

1 komment:
Lackinger Béla | 2018. január 30., Kedd 06:17
Az utolsó szög Bécs koporsójába, esetleg még kegyelemlövés. 2020-ig a zöldekkel? Na, serwas, hawedere.

Szólj hozzá:



jooble
BCB Consulting
Bogipark
Ilona stüberl