Eljött az ifjú karmesterek ideje?

Sikeres év vége, év kezdet a bécsi hangversenytermekben

 
2017. Jan. 2. 12:59

Eljött az ifjú karmesterek ideje?

Sikeres év vége, év kezdet a bécsi hangversenytermekben

2017. január 2., Hétfő 12:59

Gustavo Dudamel meghódította a közönséget és a kritikusokat egyaránt. A hagyományos újévi koncert nem csak az oly ismerős zeneszámokkal, az ötletes tánc betétekkel, a szünetben sugárzott kisfilmmel vív ki figyelmet: szakértő és laikus egyaránt szigorú kritikusa az éppen aktuális karmesternek. És aki itt helyt áll, az elmondhatja: meghódította Bécset. Előző este a másik patinás koncertteremben, a Konzerthausban is fiatal tehetségnek - lengyel karmesternek - tapsolt a közönség.Az ORF 2 közvetítését több mint egymillióan nézték, és ezzel megdőlt a 2014-es rekord.

 

Jövőre nem lesz felfedeznivaló újévkor: Ricardo Muti a 2018 évi koncert karmestere. (Figyelem: február 28-ig még van remény, aki jelentkezik a sorsolásra, talán elnyerheti a jogot, hogy méregdrága jegyet vegyen 2018 január 1-re). Muti Több mint ötszázszor vezényelte már a Bécsi Filharmonikusokat, és most ötödször lesz ő az újévi hangverseny karnagya. Nehéz eldönteni kinek nehezebb a dolga, annak, akit még nem ismernek olyan jól,  vagy legalábbis ebben a szerepkörben egyáltalán, ezért bizonyítania kell, avagy a közönség számára jól ismert  karmesternek, akitől nem a megszokottat, hanem valami újdonságot várnak.

Mindent összevetve Bécs kedvelte az ifjú venezuelai karmestert, és egy nappal a koncert után nem győzik dicsérni lendületét, kissé melankolikus romantikáját, és azt, ahogyan láthatóan elvarázsolta a zenekart. Senki nem gondolja, hogy az újévi koncert keringőkből, polkákból, francia négyesekből, indulókból összeállított nosztalgia műsora oly könnyű műfajt képviselne - és a nevezetes zenekar is halálosan komolyan veszi. De persze általában van itt helye a humornak, a szigorúan kitalált és kivitelezett könnyedségnek - és hogy most elmaradt a megszokott tréfa, azt meglepő módon kifejezetten díjazta a közönség. És azt is, hogy a z újévi koncertek e mindmáig legifjabb, alig 35 éves karmesterén egy csöppet sem érződött elfogódottság, vagy esetleg görcsös igyekezet, minden olyan természetesnek hatott, az is ahogyan, nyilván a lendülettől röpült a karmesteri pálca. Dudamel erőssége láthatóan a polka, a francia négyes és a galopp, nyilván itt érvényesül a latin temperamentum.

Krzysztof Urbánski 

Kevesebb figyelmet kelt a Musikverein Arany Termétől kicsit odébb, a szintén nem elhanyagolható Konzerthaus nagytermének szilveszteri  koncertje. Pedig itt is újoncot avattak: a 34 éves lengyel Krzysztof Urbánski vezényelte a Bécsi Szimfonikusokat. Műsoron, ahogyan itt az szokás, Beethoven Kilencedik Szimfóniája volt. A hangverseny a zeneértő közönség tomboló lelkesedését hozta, a kritika, amely általában nem túl megengedő, ezúttal a jövő karmester reménységeként emlegeti a fiatal lengyel muzsikust. Aki talán egyszer majd a legendás Újévi koncerten is közönség elé léphet. 

 

 

    

0 komment:

Szólj hozzá:



jooble
BCB Consulting
Bogipark
 
Ilona stüberl
Hotel Benczúr