Mende-mondák nem számítanak a fegyverügyletek megítélésében

2014. január 10., Péntek 08:53
szervuszausztria_targyalóterem.jpg

A Legfelsőbb Bíróság megerősítette az alsóbb fokon hozott ítéletet, és most már véglegesen kimondta: Alfons Mensdorf-Poully gróf nem vádolható pénzmosással. Vagyis nem bizonyítható, hogy a magyar származású burgenlandi lobbista valóban 12,6 millió euró osztogatásával próbált előnyös üzletet szerezni Közép-Kelet Európában megbízója, a BAE Systems brit fegyvergyártó cég számára.


Rohamosan nő Ausztria népessége

2013. június 21., Péntek 23:11
szervuszausztria_demográfia.jg.jpg

Új népszámlálás nem volt, de az egyes nyilvántartási regiszterekből a szakemberek mégis hozzájutnak a friss népességi adatokhoz. A módszert a skandináv országoktól lesték el, és Ausztriában most először alkalmazták. Eszerint tavaly 4,6 százalékkal nőtt az osztrák lakosság létszáma – az itt élő nem állampolgár külföldieké pedig 32 százalékkal volt több.


Hercegnék boldog és kevésbé boldog élete

2012. november 6., Kedd 12:25
szervuszausztria_201203302042320.ge.jpg

Az otthonként szolgáló Esterházy-kastély három meghatározó nőalakja a kismartoni kiállítás témája. Életükről, mindennapjaikról a kiállított tárgyak sokat elárulnak. A szervuszausztria.hu olvasói az alábbiakban megismerkedhetnek a hercegnék/hercegnők történetével


A Vörös Fini magával vitte a titkokat a sírba

2012. október 31., Szerda 18:30
szervuszausztria_rote-fini.png

Az osztrák politikai élet különös alakjának haláláról érkezett hír: 78 éves korában elhunyt a „Vörös Fini”, Rudolfine Steindling. Legutóbb 2010-ben került az osztrák sajtó címoldalára, amikor egy zürichi bíróság az NDK annak idején „eltűnt” pénzei ügyében hozott osztrák bankokra nézve elmarasztaló ítéletet.


Születésnapi buli Felsőőrön

2011. november 27., Vasárnap 15:51
szervuszausztria_felsor.jpg

Látványos gálaműsorral ünnepelte Burgenland fennállásának kilencvenedik évét. Ünneplésre van ok: az egykor oly szegény kis tartomány ma nagyonis irigylésre méltó, egész Ausztriában itt a legnagyobb az érettségizettek száma, és például a megújuló energia előállítása és felhasználása terén Európa modellnek tekinti.


Jön az új esztendő régi dilemmákkal

2010. december 18., Szombat 16:45
szervuszausztria_sparen.jpg

A 2010-es évnek ugyan vége, de ez Ausztriában sem jelenti azt, hogy nem csúsznak át lezáratlan ügyek a következő esztendőre. Ráadásul ezek némelyike örökzöldnek mondható, hiszen váltakozó hőfokon jó ideje fel-fellángol a vita. Közülük több a közvéleményt is foglalkoztatja – ezekből nyújtunk át egy csokrot a szervuszausztria.hu olvasóinak.


Esterházy (Ottrubay) Melinda élete filmen

2010. december 18., Szombat 10:49
szervuszausztria_melimnda.jpg

A legutóbbi negyed század nyitott könyv, Burgenlandban mindenki tudja, mi mindent tett a tartományért Esterházy Pál herceg özvegye. De arról, hogy a ma már visszavonultan élő 90 éves hölgy milyen lehetett sikeres balett primadonnaként, miért adta fel oly fiatalon az operaházi karriert, hogyan küzdött letartóztatott férjéért, kitelepített családjáért, jóval kevesebb az ismeret. Az Esterházy Magánalapítvány megbízásából az Asterfilm produkciójában elkészült film most ezt a hiányt pótolja.


Az Esterházy Magánalapítvány küldetése

2010. november 22., Hétfő 08:40
szervuszausztria_orangerieaussenansicht.jpg

Kastélyok, várak komor dombok tetején, lágy lankák, szőlővel – ez nagyjából Burgenland, a különös formájú osztrák tartomány. Itt honos az Esterházy-dinasztia, amely ma gazdasági és kulturális tényezőként egyre markánsabban van jelen. A magánalapítvány nemcsak a hagyományokat ápolja, hanem kulturális téren új korszerű programokat nyújt, szaporítva a helyszíneket, színesítve a kínálatot, s ezáltal évről évre többeknek szórakozást biztosítva.


Szomorú évforduló kínos felhangokkal

2010. november 11., Csütörtök 15:44
szervuszausztria_kaprun.png

Nem kevesebbet állítanak a tíz évvel ezelőtti szörnyű tragédiában elhunyt százötvenöt személy hátra maradottait képviselő ügyvédek, mint hogy az osztrák bíróság bizonyítékokat hagyott figyelmen kívül a politikailag kívánatos ítélet érdekében.




jooble
Bogipark
Ilona stüberl
 
 
 
 

Fatal error: Uncaught Error: Class 'Tidy' not found in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php:39 Stack trace: #0 /var/www/clients/client1/web2/web/index.php(159): require_once() #1 {main} thrown in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php on line 39