Nyitány a tolerancia jegyében

Kezdődik a salzburgi fesztivál

 
2014. Júl. 18. 12:04

Nyitány a tolerancia jegyében

Kezdődik a salzburgi fesztivál

2014. július 18., Péntek 12:04

Ez még nem a hivatalos megnyitó, de tény: Salzburgban máris történik valami. Az idei Nyári Játékok július 27-i megnyitója előtt máris megkezdődött az úgynevezett „spirituális nyitány”: kilenc napon át az iszlám és a kereszténység találkozójának jegyében állítottak össze zenei műsort a szervezők.

Középpontban a Sufi zene – ez az ősi török muzsika, amelyről legfeljebb a turisták sejtenek valami, azok, akiknek törökországi útjuk során az idegenvezetőnek köszönhetően jut ebből az élményből. Táncoló dervisek, muszlim misztikusok, remeték – valami dereng az európaiaknak, de hogy valójában milyen is ez a különösen megnyugtató muzsika, azt csak kevesen tudják. A salzburgi Spirituális nyitányon most ízelítőt kaphat az érdeklődő – mégpedig a legilletékesebbektől.

Az Al-Tariqa al-Gazoulia Sufi rend – Salem Algazoulia sejk vezetésével – lép fel, és ez igazi szenzáció: ez a misztikus rend, amely a szeretetet, a megértést és a toleranciát hirdeti, nem arról híres, hogy külföldi fellépéseken avatja be a kívülállókat legbenső életébe.

A kilencnapos „nyitány” persze nem csak erről szól – inkább az iszlám és a kereszténység hívei közti megértést szeretné elősegíteni. Talál elég eszközt ehhez a világzenében: a műsorban, amelyet Haydn Teremtés című oratóriumának előadásával indítanak, Mozart, Hӓndel, Bach, Bruckner vallási zenedarabjai csendülnek fel. Bemutatkoznak kortárs zeneszerzők is,olyan művekkel, amelyeket a Sufi-dalok ihlettek, vagy éppen arra emlékeztetnek. Hossam Mahmud egyiptomi zeneszerző például a fesztivál felkérésére írt egy darabot Sufi-kórusra. A programsorozat első napján egyébként ismert szakértők részvételével pódiumbeszélgetést is tartanak az iszlámról.

A rendezvénnyel Alexander Pereire a Salzburgi Ünnepi Hetek leköszönő igazgatója a toleranciára szeretne figyelmeztetni. Mint mondotta, egy olyan korban, amelyre ez nem éppen jellemző.

0 komment:

Szólj hozzá:



jooble
Bogipark
Ilona stüberl
 
 
 
 

Fatal error: Uncaught Error: Class 'Tidy' not found in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php:39 Stack trace: #0 /var/www/clients/client1/web2/web/index.php(159): require_once() #1 {main} thrown in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php on line 39