Indul a szezon

Jók a magyar idegenforgalom kilátásai

 
2013. Jan. 15. 07:55

Indul a szezon

Jók a magyar idegenforgalom kilátásai

2013. január 15., Kedd 07:55

Közép-Európa legnagyobb idegenforgalmi és szabadidő vására, a bécsi Ferien Messe csak a nyitány volt: az első abból a programsorozatból, amelyen 2013 első felében Magyarország Ausztria nagyvárosaiban bemutatkozik. Jó reményekkel, hiszen az osztrákok utazási kedve töretlen. Ráadásul egy szakértői felmérés szerint az elköltésre szánt eurójuk nálunk éri a legtöbbet. Vagyis a 2013-as kilátások jók.

Sok látogató kereste fel a Magyar Turizmus RT standját Közép-Európa legnagyobb szabadidős és utazási vásárán, a bécsi FERIEN Messén. Ez kicsit az nagyköveteit is dicséri– számolt be honlapunknak Kovács Balázs, a bécsi képviselet vezetője a rendezvényről. Pedig a konkurencia nem volt csekély: több mint 70 ország 800 kiállítója csábította utazásra a közönséget.

Szívesen utaznak külföldre az osztrákok

A vásár egésze iránti fokozott érdeklődés egyébként alátámasztja a statisztika adatait. A Magyar Turizmus Zrt. közreműkésével készült friss tanulmány szerint ugyanis az osztrákok utazási kedve 2013-ban töretlen. A lakosság 74 százaléka tervezi, hogy idén külföldön tölti szabadságát. A válaszadók 64 százaléka már konkrét úti célt is választott magának, 5 százalékuk pedig Magyarországot jelölte meg, mint „biztos idei úti cél.” A népesség arányában ez 300 ezer főnek fel meg, amely az MT Zrt. ausztriai képviseletének értékelése szerint az elmúlt évek rekorderedményeinek megismétlődését, sőt akár túlszárnyalását is jelentheti az osztrák beutazó forgalmunkat illetően.

A felmérésben részt vettek 76 százaléka a tavalyival megegyező, illetve annál többször tervezi, hogy idén utazni fog. Népszerűek az egyéni szervezésű utak, szervezett csomagtúrát a lakosság 21%-a tervez foglalni. Az életkor előrehaladtával ugyanakkor egyre preferáltabb a szervezett utakon való részvétel. Az 50 év felettiek közül minden negyedik válaszadó gondolkodik ebben az utazási formában. A felmérés megtalálható a Turizmus Zrt.

A Ferien Messén a Magyar Turizmus Zrt. 21 hazai társkiállítójával 120 négyzetméteren az egészségturizmushoz köthető turisztikai ajánlatokra és szolgáltatásokra, valamint a 2013-es év kiemelt hazai fesztiváljaira összpontosított.
Utóbbiak közé tartozik a Budapesti Tavaszi Fesztivál, amely szorosan kapcsolódik a téli vendégforgalmat élénkítő Budapest Winter Invitation turisztikai kampányhoz. Folytatódik egyébként az elmúlt években sikerrel követett marketingkoncepció, vagyis a kelet-magyarországi célpontok népszerűsítése. Rejtett tartalék ez – az osztrákok számára Magyarország Dunától keletre eső területe még ’titkos tippnek’ számít.

Nálunk sokat ér az euró

Biztató hírrel szolgált a Bank Austria év végén közzétett tanulmánya, amely szerint az osztrákok utazásra szánt eurója szakértői Magyarországon éri a legtöbbet. Márpedig az osztrákok számára üdülési célpontjuk kiválasztásánál elsőrendű szempont a kedvező ár-érték arány http://www.bankaustria.at/informationspdfs/2012-12-27-UrlaubsEuro-Dez2012.pdf

Az euró magyarországi kedvező vásárlóértékét utazási érvként használva a Magyar Turizmus Zrt. az osztrák piacon idén is folyamatosan szervez kampányokat ,.
Az Ausztriából hazánkba irányuló turisztikai forgalom az elmúlt években töretlen növekedést mutat. A gazdasági válság, az erőteljes osztrák belföldi kampány ellenére az elmúlt négy esztendőben Ausztriából évről-évre folyamatosan nőtt az érdeklődés hazánk turisztikai kínálata iránt. Hazánk számára a TOP 10 turistaküldő ország alkotta piaci tortából Ausztria részesedése mára 12 százalékosra nőtt, s a jól költő osztrák turista megbecsült és tárt karokkal várt vendégnek számít Magyarországon.

Ausztria hazánk második legnagyobb turisztikai küldőpiaca, ahonnan az éves turisztikai költés az elmúlt évek átlagában 90 milliárd forintra tehető. Magyarország a rövidebb szabadságolások számára dobogós célország az osztrák turisták számára, akik főleg az egészségturisztikai szolgáltatásokat és kulturális programokat keresik nálunk- hívja fel a figyelmet Kovács Balázs. Egyben megerősíti: az idegenforgalom továbbra is számít az RWR mozgalom önkéntes nagyköveteire.

0 komment:

Szólj hozzá:



jooble
BCB Consulting
Bogipark
Ilona stüberl