Ez volt a jubileumi maraton

 
2013. Ápr. 15. 10:57

Ez volt a jubileumi maraton

2013. április 15., Hétfő 10:57

Hétfőre már megtisztították az utcákat, a győztesek és vesztesek egyaránt kipihenték a fáradalmakat. Ez volt a 30. maraton Bécsben, és mindenki elégedett lehet: ragyogó időben, szikrázó napsütésben és mégsem kánikulában futhatták végig a távot azok, akik bírták. Nem maradt el a közönség lelkes, de nem tolakodó bíztatása sem.

Az ígéretekhez híven a szokottnál sűrűbben közlekedő metrón egész nap látni lehetett a boldog résztvevőket, rajtszámmal a mellükön, kicsit sem zavarban attól, hogy esetleg jóval a cél előtt feladták. Aki végigfutotta a csaknem 42 kilométeres távot, emlékplakettet kapott, szóval ők messziről felismerhetők voltak.

A Városháza előtti rajtszalagot ismét, ezúttal harmadszor, a 27 éves kenyai Henry Sugut szakította át elsőként, és a hölgyek közül is kenyai a győztes. A férfi-eredmény nem rekord: 0 2:08:19 –es időnél korábban ötször is futottak már jobbat – mellesleg ő maga is.

Rekordnak mondható viszont az ORF teljesítménye: öt órán át közvetítették a futást, 15 kamera vette a menetet, két riporter motorkerékpáron tartott a futókkal, egy helikopterről dolgozott, és a startnál illetve a célszalagnál is elhelyeztek egy-egy kamerát. Rekord volt a résztvevők létszáma is: meghaladta a 41 ezret.

Szokás szerint nem volt fennakadás. Az út mentén a futókat segítők jó ütemben nyújtották az innivalót, a mentők készen álltak, a közönség derűsen bíztatta a versenyzőket. Ez volt a 30., a jubileumi maraton, és szinte máris kezdhetik a szervezők készülődést a következőre.

0 komment:

Szólj hozzá:



jooble
Bogipark
Ilona stüberl
 
 
 
 

Fatal error: Uncaught Error: Class 'Tidy' not found in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php:39 Stack trace: #0 /var/www/clients/client1/web2/web/index.php(159): require_once() #1 {main} thrown in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php on line 39