Győzött a bécsi Gazdasági Egyetem

Fizet a kormány

 
2011. Nov. 30. 05:42

Győzött a bécsi Gazdasági Egyetem

Fizet a kormány

2011. november 30., Szerda 05:42

Az egyeztető bizottság helyt adott a Gazdasági Egyetem (WU) panaszának és fizetésre kötelezte a tárcát. Igaz, a követelt 192 millió euró helyett „csak” hat millió euró gyarapítja még az idén az egyetem költségvetését. Az indoklás szerint ennél többet az illetékes tudományügyi minisztérium nem tudna fizetni.

A panasz, amelyet a Legfelsőbb bíróság egyik bírája által vezetett egyeztető bizottság megalapozottnak tartott, arra vonatkozott, hogy a gazdasági egyetemen évente ötször annyi diák kezdi meg a tanulmányait, mint amennyit befogadni képes. Eredetileg a 2010 és 12 közötti időszakra a kormánnyal kötött megállapodás úgy szólt, hogy mód lesz a felvételt korlátozni. Ez azonban politikai megfontolásokból változott, és elsősorban a nagyobbik koalíciós párt, az SPÖ ellenvéleménye miatt továbbra is korlátlan a felvétel, nincs felső határ. Christoph Badelt rektor keresetében világosan leszögezte, hogy ebben az esetben nagyobb költségvetésre van szükség, különben az intézmény nem képes ellátni feladatait.

Az egyeztető bizottság döntésében kifejti, hogy amennyiben a minisztérium nem tudja lényegesen emelni az egyetem költségvetését, elengedhetetlen a felvételi korlátozás. A jelenlegi gyakorlat, vagyis hogy az állam nem biztosít megfelelő anyagi eszközöket, egyúttal pedig fenntartja a „nyitott kapuk” gyakorlatát, alkotmányellenes. Az állam csak akkor delegálhat feladatokat, ha azok teljesítéséhez megfelelő anyagi fedezetet is biztosít.

A hatmillió euró most mindenesetre elég a „tűzoltáshoz”. A döntés azonban inkább a jövőre nézve igen fontos. Az egyes egyetemek és a tudományügyi minisztérium közötti úgynevezett „teljesítmény-megállapodás” háromévenként szabja meg a két fél kötelezettségeit. Vagyis mit nyújt az egyetem és ehhez milyen támogatást ad az állam, illetve a költségvetés.

Jövőre esedékes az újabb megállapodás a 2013 és 2015 közötti időszakra. A jelenlegi állapot fenntartásához az osztrák állami egyetemeknek évi 300 millió euró plusztámogatásra van szükségük. Ezt egyébként Karlheinz Töchterle tudományügyi miniszter egymilliárd eurós ígérete fedezné, ám az érintettek közül sokan kételkedtek az ígéret valóra váltásában. Az egyeztető bizottság döntése után már nincs mód a visszakozásra. Hacsak nem vezetik be valóban a felvételi korlátozását.

0 komment:

Szólj hozzá:



Ilona stüberl
Hotel Benczúr
BCB Consulting
Bogipark