Az Egyesült Államok harmadik elnöke, Thomas Jefferson (1743-1926) a következő figyelemreméltó mondatot mondta a sajtószabadságról: "Ha tőlem függne, hogy  újságok nélküli kormányunk vagy kormány nélküli újságjaink legyenek, akkor egy pillanatig sem haboznék,  hogy a másodikat részesítsem előnyben”. A médiák és a politika közötti feszült viszonyt csak nagyon ritkán jellemzi ez a kívánság, a sajtószabadság azonban mind máig a liberális demokrácia állapotának a fokmérője maradt.

A vélemény- és a sajtószabadság mindenekelőtt Közép- és Kelet-Európa 1989 óta szabad és független, egykori kommunista államaiban, így Magyarországon is mindig a forradalmi és nemzeti mozgalmak első helyen álló követelése volt.  Szabad médiapiac nélkül aligha lett volna lehetséges a csatlakozás az Európai Unióhoz. Ezért váltott ki rendkívül kritikus visszhangot a nemzetközi médiákban és az EU-ban, hogy az osztrák tulajdonos, a Vienna Capital Partners péntekről szombatra  a főszerkesztőség, a szakszervezet, vagy az üzemi tanács előzetes  tájékoztatása nélkül hirtelen megszüntette a még mindig legnagyobb példányszámú  kormánykritikus  baloldali liberális napilapot,  a Népszabadságot.

Miért? Mert az újságírók saját munkahelyükről való kizárásának példátlan körülményeit, az online-kiadáshoz való hozzáférésük megakadályozását, a nagyvonalú fejlesztési tervek átváltoztatását a veszteségekről és példányszámcsökkenésről szóló untig ismert adatokká, a lapok a  Neue Zürcher Zeitungtól és a Süddeutsche Zeitungtól kezdve a Le Monde-ig és a New York Tiemesig bezárólag azon feltevések megerősítéseként értelmezték, hogy ez politikai és nem üzemgazdasági szempontok által motivált döntés volt, elképzelhetően  „felsőbb” nyomásra.

Azonban nem abszurd-e, hogy magyar írók, kritikusok és tudósok százai,  valamint különböző  pártok -  a kormányzó Fidesz kivételével- , és minden, a kormánytól, illetve a velük baráti kapcsolatban levő oligarcháktól független újság a KP-rezsim egykori központi orgánumát védi?  Nem, mert a fordulat után ez a lap, amely először a Bertelsmann-konszern többségi tulajdonában volt, 1997-től pedig a svájci Ringier-csoporthoz tartozott, a nyugati minta szerinti párbeszéd szabad szónoki emelvényévé és megbízható információforrássá alakult át.

Mivel én, miként azt emlékezetemből előhívom, fiatal kezdő újságíróként az egykori kommunista újság, a Szabad Nép szerkesztőségében a diktatúrát szolgáltam, pontosan értékelni tudtam a sajtóviszonyokban 1989 után bekövetkezett változásokat. Éppen az 1956-os népfelkelés 60. évfordulójának előestéjén emlékeznünk kell arra, hogy az akkori kommunista pártlap újságíróinak lázadása nélkül nem lett volna lehetséges a felkelés.  A Népszabadság a pártdiktatúra egykori szócsövéből a sikeres demokratikus fordulat szimbólumává változott. Elhallgattatása okán talán ezért ködlik fel a  kevésbé kormánykritikus médiák előtt is jövendő sorsuk komor sejtelme. (Paul Lendvai, Der Standard, 2016.10.10.)

Fordította: dr. Gonda László