Fekete-zöld koalíció Vorarlbergben

 
2014. Okt. 6. 16:21

Fekete-zöld koalíció Vorarlbergben

2014. október 6., Hétfő 16:21

A számtanilag második legerősebb koalíciós változat jött be, mégpedig viszonylag zökkenőmentesen. Alig egy heti intenzív tárgyalások után a Néppárt (ÖVP) és a Zöldek (Grüne) részvételével alakult meg az új voralbergi kormány. A két pártvezető, Markus Wallner (ÖVP) és Johannes Rauch (Zöldek) nem győzi dicsérni a 75 oldalas koalíciós megállapodást.

Mérföldkő, új korszak – a közhelyes kifejezéseket halálosan komolyan gondolják, és bár a legkisebb ausztriai tartományról van szó, a modell valóban érdekes. Ebben a tartományban, amely mindvégig a feketék (ÖVP) erős bástyájának számított, a Zöldek kormányzati szerepe újdonság. Igaz, van már több tartomány – köztük Bécs –, amelynek példáját lehet tanulmányozni. A vorarlbergi kormányban most két helyet kapnak az öt néppárti miniszter mellett. A posztok elosztásáról még tárgyalnak. A 35 fős parlamentben a két pártnak biztos többsége van (22 mandátum).

A kormányprogramban körvonalazott tervek és elképzelések inkább a Zöldek javaslatain alapulnak. Olyan elképzelésekről van szó, amelyekkel a Néppárt is maximálisan egyetért, s amelyek megvalósítása biztosított.

Amint arról korábban már beszámoltunk, szeptember 22-én tartott tartományi választáson a Néppárt vesztett ugyan szavazatot, de megőrizte első helyét, a második helyen a szintén szavazatokat vesztett jobboldali Szabadságpárt futott be. A legnagyobb vesztes az SPÖ volt, a Zöldek viszont igen sikeresen szerepeltek.

0 komment:

Szólj hozzá:



jooble
Bogipark
Ilona stüberl