Orbán „líbiai menekültváros” létrehozását követeli

 
2016. Szept. 28. 11:23

Orbán „líbiai menekültváros” létrehozását követeli

2016. szeptember 28., Szerda 11:23

A magyar miniszterelnök azt akarja, hogy az EU Észak-Afrikába szállítsa a menedékkérőket - írja a Die Pressében Wieland Schneider.A bécsi menekültügyi konferenciának eredetileg főképpen az ún. balkáni útvonallal kellett volna foglalkoznia, amelyen a menekültek Ausztriába vagy Németországba akarnak jutni. Mivel az utóbbi időben egyre többen próbálkoznak azzal, hogy Észak-Afrikából eljussanak Olaszországba, ezt is megvitatták a Kancellári Hivatalban rendezett találkozón.

„Reméljük, hogy a balkáni útvonal hosszútávon rendezett lesz”-   mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök az osztrák, a német, a görög és a dél-európai kormányfőkkel folytatott megbeszélés után a magyar nagykövetségen megtartott sajtótájékoztatón. Egyúttal azonban óva intett - ahogy fogalmazott - a Földközi-tengeren átkelni szándékozó  „menekültek tömegeitől”.

Orbán Olaszország számára harciasan „védelmi vonalat” követelt, amely Líbiában lenne. Már Líbiában meg kellene akadályozni, hogy a menekültek áthajózzanak a tengeren. És a magyar miniszterelnök még egy lépéssel tovább is ment: mindenkinek, aki az Európai Unióban szeretne menedékjogot kapni, az unió területén kívül levő hot spotokon kellene megvárnia a menedékjogi eljárás kimenetelét, elsősorban Líbiában.  Orbán ezzel kapcsolatos víziója az, hogy a líbiai kormány átengedne „egy partszakaszt” az Európai Uniónak, amelyen az európaiak egy katonailag őrzött befogadó tábort működtetnének a menekültek részére. Ez a „gigantikus méretű menekültváros” szükség esetén több millió embernek nyújtana szállást.

Egy ilyen, logisztikailag nagy kihívást jelentő projektet a közeljövőben csak nagyon nehezen lehetne megvalósítani. Líbiában továbbra is kaotikus a helyzet. Noha létezik egy nemzetközileg elismert egységkormány. Ez azonban továbbra sem képes ellenőrizni az egész  És Sirte kikötőváros körül is folytatódnak a harcok az un. Iszlám Állam (IS) szélsőséges erői ellen. Orbán a Líbiával szembeni fegyverembargó beszüntetését és az új kormány támogatását követelte.

A magyar miniszterelnök Líbián kívül egy további „védelmi vonalat” is látna - méghozzá egy olyant, amely  EU-tagállamot zárna ki: ha kudarcot vallana az EU és Törökország között a menekültekről megkötött megállapodás, akkor ez a védelmi vonal nem húzódhatna a görög-török határ mentén. Ebben az esetben „illúzió” lenne a menekültek itteni feltartóztatása. „Egy másik védelmi vonalra lenne szükség. Ma nem tudtunk megállapodnia arról, hogy ennek hol kellene húzódnia”.  A magyar miniszterelnöknek azonban erre is több kész javaslata volt: „A macedón-görög határnál, a macedón-szerb határnál vagy a szerb-magyar határnál” – ott, ahol Magyarország már korábban kerítést épített.

Népszavazás

Bezárkózás. Orbán Viktor magyar miniszterelnök a bezárkózás politikáját folytatja. Szerbia és Horvátország irányában Magyarország kerítést emelt. Budapest elutasítja a menekültek visszavételét Ausztriából, ha azok egy EU-tagállamból érkeztek Magyarországra. Budapest panaszt emelt a menekültek szétosztására vonatkozó EU-kvóta ellen. Erről október 2-án népszavazást tartanak.

(Die Presse, nyomtatásban: 2016.09.25.)

Fordította: dr. Gonda László 



jooble
Bogipark
Ilona stüberl