Osztrák elnökválasztás: még az idén meglesz, de nem október 2-án

2016. szeptember 12., Hétfő 12:09
szervuszausztria_szervuszausztria_sob.jpg

Wolfgang Sobotka belügyminiszter, aki egyben a választási bizottság elnöke is, az október 2-i választási forduló elhalasztását, és az ehhez szükséges törvénymódosítást kéri a parlamenttől. Az ORF2-n élőben közvetített sajtóértekezleten azt is bejelentette, hogy a hibás borítékok ügyét – ami miatt a halasztás elengedhetetlen - a Szövetségi Bűnügyi Hivatal vizsgálja.  A lehetséges új időpont november 27. vagy december 4.- a miniszter az évvégi ünnepek miatt az előbbit megfelelőbbnek tartja.


Elhalasztják? Megtartják október 2-án? Meddig lesz Ausztria államfő nélkül?

2016. szeptember 10., Szombat 14:39
szervuszausztria_szervuszausztria_BP-WAHL-SCHADHAFTE-WAHLKARTE_147343690527177.jpg

A belügyminiszter széttárja a karját és elnézést kér a lakosságtól: ha a szavazatokat rejtő borítékok maguktól kinyílnak, nem bizonyítható, hogy az eredetileg belehelyezett szavazócédula jut el a számlálóbiztoshoz. Nem mondható túl szerencsésnek a 2016-os osztrák elnökválasztás: a második fordulót az FPÖ óvása miatt kell(ene) megismételni október 2-án, most azonban nagyon úgy fest, hogy technikai okok miatt inkább csak novemberben dől el, ki lesz a Hofburg új lakója.

 


Burka-vita Ausztriában

2016. szeptember 5., Hétfő 15:56
szervuszausztria_szervuszausztria_niq_APClaudeParis20090730190530.jpg

Olyan sok tetőtől talpig ruhával takart nőt nem látni a bécsi utcákon, most mégis élénk vita alakult ki arról, hogy nem lenne-e bölcs dolog betiltani a burka viselését Ausztriában. Az érvek és ellenérvek nem éppen segítik a véleményalkotást, a politikusok néha egymásnak ellentmondó megnyilatkozásai pedig kifejezetten zavart tükröznek. Egy biztos: a vita a liberális elnökjelölt, Van der Bellen helyzetét nem könnyíti meg.


Újra kampány

2016. augusztus 30., Kedd 15:18
szervuszausztria_hofer_az_allamferfiu.jpg

Hivatalosan a megismételt államfő választás kampánya szeptemberre korlátozódik, de a két jelölt nyári programja sem volt mentes a választók kegyeinek keresésétől. Láthatóan egymás szavazótáborából próbálnak híveket toborozni, ami érthető, hiszen a május 22-i végeredmény igen szoros volt.


Ausztria segítséget nyújt Magyarországnak a határőrizethez

2016. július 14., Csütörtök 09:29
szervuszausztria_hadsereg.jpg

Ausztria a heves nemzetközi bírálat ellenére 20 rendőrt küld Magyarországra, az EU Szerbiával határos külső határára. Kern kancellár július végén Budapestre utazik – írja Christian Ultsch a Die Pressében megjelent cikkében.

 


Második forduló másodszor. október 2-án!

2016. július 3., Vasárnap 06:42
szervuszausztria_bor.jpg

Nemzetközi blamázs – egyúttal pedig az ausztriai demokrácia diadala – vélik osztrák politikai megfigyelők az államfőválasztás második fordulójának megismétlését elrendelő alkotmánybírósági határozatot kommentálva. Az elemzők számára eközben az igazi döbbenet nem is maga a tény, inkább az, hogy a meghallgatások közben egyértelműen kiderült: a levélszavazatokra vonatkozó törvény betartása a gyakorlatban csakis szabálytalanságok árán valósítható meg. Ezért a mostanihoz hasonló esetek megszokottak voltak a választásokon – csak éppen senkinek nem jutott eszébe vétózni.


Tanácskozik az Alkotmánybíróság!

2016. június 22., Szerda 08:55
szervuszausztria_alkotm..jpg

Kilencven tanút hallgat ki az Alkotmánybíróság, mielőtt – július 6-ig – dönt arról, helytállónak találja-e az Osztrák Szabadságpárt panaszát az elnökválasztás második fordulóján történt szabálytalanságokról, illetve a választási eredmény tudatos befolyásolásáról. Ha a taláros testület igazat ad az FPÖ-nek, a második fordulót meg kell ismételni. Utóbbi lehetőségében még a panaszt beadó szabadságpárti ügyvéd – Dieter Böhmdorfer egykori igazságügyi miniszter – sem hisz, ám szavai szerint csakis egy ilyen látványos lépéssel tehető egyértelművé, hogy a levélszavazás rendszere reformra szorul.


Ausztria (egy ideig) államfő nélkül marad?

2016. június 10., Péntek 12:35
szervuszausztria_hofburg.jpg
Az Osztrák Alkotmánybíróság már megkezdte az FPÖ panaszának kivizsgálását, vagyis felszólította a választási bizottságot, hogy június 17-ig nyújtsa be a megfelelő választási dokumentációt és jelezze, mely hatóságokhoz érkezett feljelentés. Azt azonban nem ígérik, hogy a július 8-i beiktatási ceremóniáig megszületik a döntés, vajon helytálló-e az Osztrák Szabadságpárt vádja, és a választási eredmény valóban megkérdőjelezhető.

Deportálni vagy integrálni?

2016. június 7., Kedd 08:01
szervuszausztria_men.jpg
Már júliusban megkezdődhet azoknak a menekülteknek a kitoloncolása, akiknek kérelmét az osztrák hatóságok elutasították: a gyakorlati végrehajtáshoz a hadsereg katonai gépeket bocsát rendelkezésre. A megállapodást kimunkáló néppárti belügyminiszter és szociáldemokrata védelmi miniszter csak azt sajnálja, hogy Magyarországra egy legfelsőbb bírósági határozat értelmében nem küldhetnek vissza menekülteket. Eközben Ausztriában is nagy vihart keltett Sebastian Kurz külügyminiszter nyilatkozata.

Alexander Van der Bellen az új osztrák államfő

2016. május 23., Hétfő 21:08
szervuszausztria_van der.jpg
Harmincegyezer szavazat – ennyivel kapott többet Alexander Van der Bellen, és ezzel az osztrák történelem legizgalmasabb elnökválasztása eldőlt. Július 8-án a tiroli születésű 72 éves professzor, a Zöldek egykori párt – és frakcióvezetője teszi le a hivatali esküt. Természetesen független államfőként – párttagságáról megválasztása után lemondott.
 

Hajszállal vezet Norbert Hofer

2016. május 23., Hétfő 10:54
szervuszausztria_APA HANS KLAUS TECHT.jpg
Ilyen izgalmas elnökválasztás még soha nem volt Ausztriában: hétfőn reggel, a levélszavazatok számlálásának kezdetekor, még mindig tippelni sem lehet, ki nyeri a választást. A belügyminisztérium legfrissebb hivatalos adatai pontosítják az 50-50 százalékos döntetlent – amibe a Sora intézet a levélszavazatok várható eredményét is beszámította. A friss adatok szerint az urnáknál leadott voksok 51,9 százalékát Norbert Hofer, az FPÖ jelöltje kapta, Van der Bellen 48,1 százalékkal lemarad mögötte.
 

Döntetlen!

2016. május 22., Vasárnap 19:22
szervuszausztria_dontetlen.jpg
Ilyen izgalmas elnökválasztás még soha nem volt Ausztriában: vasárnap, a szavazatok 98 százalékának kiértékelése után 50 – 50 százalékon állt a két elnökjelölt, igaz Alexander Van der Bellen 3 ezer szavazattal vezetett Norbert Hofer előtt, de ez százalékban nem mutatható ki. Eredménye figyelemre méltó, hiszen az első fordulóban 14 százalékkal maradt le ellenfele mögött. Tény azonban, hogy vasárnap este még nem tudni, ki lesz az államfő.

Letette a hivatali esküt a Kern-kormány

2016. május 18., Szerda 11:09
szervuszausztria_esku.jpg
Ezúttal villámgyorsan, még a vasárnapi elnökválasztás előtt megoldotta a kormányválságot a nagyobbik koalíciós párt: az SPÖ szűk vezetősége egyhangúlag, a 70 tagú elnökség egy ellenszavazattal elfogadta Christian Kern jelölését a kancellári posztra. A pártelnöki tisztről, amelyre szintén őt jelölik, június 25-én az SPÖ kongresszusa szavaz.

Az ÖBB éléről vissza a politikába

2016. május 13., Péntek 08:37
szervuszausztria_kern.jpg
Ezúttal nem húzták az időt a királycsinálók: alig három nappal Faymann váratlan lemondása után megvolt az előzetes döntés utódáról. A két, mellesleg hasonló hátterű és képességű esélyes jelölt közül Christian Kern, az ÖBB vezérigazgatója veszi át a szétzilált, sok szavazót vesztett SPÖ elnöki posztját, és vállalja ezzel az ugyancsak nem túl jó állapotban lévő kormány irányítását is.

Lemondott Faymann – ki lesz az utód?

2016. május 9., Hétfő 14:15
szervuszausztria_faymann lemond.jpg
Az elnökválasztás finisében most az SPÖ a téma: a bírálatok kereszttüzében lemondott Werner Faymann kancellár és pártelnök minden tisztségéről. A kormányfői posztot ideiglenesen Mitterlehner alkancellár tölti be, az SPÖ irányítását pedig átmenetileg Michael Häupl bécsi polgármester, tartományfőnök és a tartományi SPÖ elnöke veszi át. A találgatás a lehetséges utódokról persze már a döntés és a bejelentés előtt megkezdődött.

 


Inog a kancellár széke

2016. május 3., Kedd 09:12
szervuszausztria_faymann.jpg
Alig több mint két héttel az osztrák elnökválasztás mindent eldöntő második fordulója előtt csak annyit tudni, bármelyik jelölt is győz, mindenképpen ellenzéki politikus lesz a Hofburg ura. Eközben se szeri se száma a kerekasztal beszélgetéseknek, amelyek résztvevői azt vitatják, vajon merre tart Ausztria. És: egyre többen követelik, Faymann kancellár mondjon le. Az SPÖ történetében példátlan módon Faymannt május 1-i beszéde közben kifütyülték.
 
 

Szabadságpárti-Zöldek „döntő” május 22-én (frissítve)

2016. április 24., Vasárnap 18:18
szervuszausztria_dontetlen.jpg
A szavazatok első számlálása után is egyértelmű volt, hogy Norbert Hofer, a Szabadságpárt jelöltje bejutott a második fordulóba. Még vasárnap este eldőlt, hogy Alexander Van der Bellen (Zöldek) megszerezte a második helyet és ezen már nem változtatnak a levélszavazatok sem, Irmgard Griss (független) jelölt nem tudja behozni előnyét. A levélszavazatok kisebb változást hoztak: a szociáldemokrata jelölt a negyedik helyre lépett előre (11,28%), és ezzel megelőzte a néppártit (11, 12).

A szabadságpárti jelölt biztos döntős

2016. április 24., Vasárnap 17:31
szervuszausztria_hof.jpg
A szavazatok első számlálása után is egyértelmű, hogy Norbert Hofer, a Szabadságpárt jelöltje bejutott a második fordulóba. Hogy május 22-én Alexander Van der Bellen (Zöldek- egyelőre a második helyen), vagy a mögötte alig lemaradó Irmgard Griss (független) lesz-e a kihívója, az valószínűleg csak a levélszavazatok megszámlálása után, hétfőn derül ki.

Ki lesz a Hofburg ura?

2016. március 27., Vasárnap 11:16
szervuszausztria_indulók.jpg
A határidő lejárt. Már nyomják a szavazócédulákat, amelyeken abc sorrendben hat név szerepel – három doktor, két mérnök és egy cím nélküli induló. A támogatási listák benyújtása után megindult az esélyek latolgatása is. Nem annyira az összegyűjtött támogató aláírások száma a döntő: a közvélemény kutatások eredménye hihetőbben jelzi, ki tekinthető befutónak egy hónappal a választás előtt.

Újra sorok a határátkelőknél?

2016. február 19., Péntek 11:03
szervuszausztria_dél burgenland.jpg
Napi és négy évre szóló kvóta meghatározásával igyekszik a osztrák kormány megfékezni a menekültáradatot: a téma továbbra is uralja a belpolitikát, beleértve az elnökválasztási kampányt. Párhuzamosan azonban a már az országban lévők teljesebb beilleszkedéséről sem feledkeznek meg a hatóságok. Támogató intézkedésekkel, és megszorítások kilátásba helyezésével egyaránt próbálják elérni az Ausztriában letelepedni kívánók integrálását.



jooble
Bogipark
Ilona stüberl